Tüskés Anna (szerk.): Omnis creatura significans - Tanulmányok Prokopp Mária 70. születésnapjára (2009)
Antik és középkori művészet
Omnis creatura significans ume Mallorca királya, itt teijeszti el nagynénje, Árpádházi Szent Erzsébet kultuszát, végül Violant unokája lesz portugáliai Szent Erzsébet, aki Constanza lányának Manuel herceggel kötött házasságából született. Nagyon érdekes a királyi családnak a vallbonai Santa Maria ciszterci női monostorral kialakított kapcsolata. A ciszterci monostor egy magányos völgyben fekszik, mint a legtöbb ciszterci alapítású hely, magas hegyek veszik körül, a nyári hónapokban is hűvös. Eredetileg bencés alapítású volt, az első templomot Vallbonában még a XII. században építik román stílusban Santa María tiszteletére. >4 1175-ből okleveles adatunk van, hogy férfi és női szerzetesközösség működik Vallbonában. 1175. március 2-án kelt oklevél szerint a monostor már kizárólag női, és átvette a ciszterci reformokat.x5 Első apátnőjük, Oria Ramirez, aki valószínűleg Navarrából érkezik. Az Ibériai-félszigeten ez az első ciszterci női közösség. Már a kezdetektől fogva az oklevelek tanúsága szerint királyi támogatást élvez, I. Alfonso és felesége, Sancha királynő részéről. Egy 1201. február 26-án kelt oklevél tanúsága szerint Vallbona csak Cíteaux-tól függ, az apátnő választásakor Cíteaux-ból érkezik ide az apát.16 A vallbonai ciszterci monostor apátnők szerint rendszerezett iratanyaga, oklevelei rendkívül értékes információkat szolgáltatnak egyrészt a monostor életéről, másrészt a királyi családdal kialakított kapcsolatairól.^ Az eredeti levéltári anyagot a spanyol polgár- háborúig a monostorban őrizték, majd a polgárháború idején különböző helyekre menekítették, jelenleg folyik az anyag újból történő rendszerezése. Az Ibériai-félszigeten Vallbona lesz a legjelentősebb ciszterci monostor, egyben kultúrális centrum is. Már a XIII. század kezdete óta rendelkezik scola interior claustrival, itt tanulnak az előkelő családok lányai, továbbá az oklevelek tanúsága szerint működik scriptorium is. Mintegy 400 kötettel és több mint 30 kódexszel rendelkezik, közöttük találhatóak didaktikus jellegűek, minden bizonnyal oktatási céllal készültek.18 A közösség a XIII. században mintegy 150 szerzetesnőből áll.19 A vallbonai ciszterci monostor rendszeresen szolgált a királyi család számára pihenőhelyként, az egymást követő apátnők krónikáikban pontosan feljegyezték, hogy a királyi család mikor látogatta meg őket és milyen adományokban részesítették a monostort. így pontosan tudjuk, hogy I. Jaume és felesége, Violant királynő, majd X. Alfonso „el Sabio” is feleségével, Violant királynővel rendszeresen látogatta a monostort és részesítette jelentős adományokban.20 A vallbonai ciszterci templom latinkereszt alaprajzú, a főportái a XIII. század első felében készült, a timpanonban Mária alakja, akit két oldalról egy-egy angyal vesz körül. A XIV. században építik át gótikus stílusban, ekkor épül ki a harangtorony.21 Violant királynő 1251. október 12-én súlyosan beteg és végrendelkezik az Osca / Huesca (Katalónia) melletti Santuari de Nuestra Senora de Salas monostorban.22 A királynő magas lázban szenved, majd pár napon belül meg is hal. A forrásokból tudjuk, hogy 1251- ben születése után röviddel meghal 10. gyermeke El- ionor, valamint feljegyzik, hogy Fernando fia három évesen szintén ebben az évben hal meg magas lázban és a királynő ott van a gyermek mellett.23 Valószínűsíthető, hogy Violant a gyermekeitől kaphatott el valami magas lázzal járó betegséget és ez végzett vele is. A királynő végrendeletében a vallbonai Santa Maria ciszterci monostort jelöli meg temetkezése helyéül: „Ego Yoles, Dei gracia, Regina Aragone, Maioricarum et Valencie, Comitissa Barchinone et Urgellí et Domina Montísepessulani, facio disposicionem meam ultima in qua in primis eligo sepulturam meam in monasterio Vallisbon, ordinis cistercieni et volo ut fiat mihi sepultura plana ante altare Beate Virginis.”24 Halála után a provizórikus temetkezésre az Osca / Huesca melletti Santuari de Nuestra Senora de Salas monostorban kerülhetett sor, majd végakaratának megfelelően 1275. október 23-án helyezik el maradványait Vallbonában.25 Violant halálát követően, 1251. október 21-én a király adományt ad Eldiarda apátnőnek, hogy imádkozzanak felesége lelki üdvéért, öt ciszterci szerzetes imádkozik éjjel-nappal az elhunytért.26 1253. augusztus 21-én szintén hasonló adományt ad a király a monostor- nak.27 Egy 1254-ből származó oklevélben Violant királynő veje, X. Alfonso „el Sabio” megemlíti, hogy a tisztelt és szeretett anyósa, Violant kiráynő Vallbonában van eltemetve.28 Amennyiben ez az adat hiteles, akkor csak provizórikus temetkezésről lehetett szó.29 A királynő halála után 24 évvel, 1275. október 23-án helyezték el Vallbonában, a templom szentélyében a Szűz Mária tiszteletére állított oltártól jobbra a falba beépítbe a szarkofágot.3° A szarkofág rendkívül egyszerű, díszítés nélküli, helyi kőből faragott, három románkori, kockafejezetben végződő tagolt oszlop támasztotta alá még a restaurálás előtti állapotában (1. kép). Felül sátortetőszerűen kialakított fedőlapok zárják le. A szarkofág előlapján és két oldallapján polik- róm festés nyomai láthatók. A barnára festett előlapon középen kék színű medailonban a katalán-aragón 1. kép. Árpád-házi Jolánta szarkofágja a restaurálás előtt. Vallbona de les Monges, Monasterio de Santa Maria de Vallbona, Lérida. Kő, festett, 213 x 65 cm. 1275 körül. Fotó: szerző felvétele 2001-ben. 56