Tüskés Anna (szerk.): Omnis creatura significans - Tanulmányok Prokopp Mária 70. születésnapjára (2009)
19-20. századi művészet
Omriis creatura significans erős hatást gyakorolt rá a firenzei „Macchiaioli”11 csoport, különösen Giovanni Fattori12 festészete, akiktől a fény megjelenítését, a színek erejét és változásait, optikai effektusait, a fény-árnyék kettősségének bonyolult viszonylatát tanulta meg. Ekkor készíti el talán leghíresebb, s legnagyobb hatást kiváltott művét, a Via Toscanella című olajfestményét,^ amelyet a szakirodalom egyértelműen a fiatal Rosai legjelentősebb munkájának tart (2. kép). A kép a 15. századi predel- lák ábrázolásait idézi, de már egyéni nyelvezetének jellemző vonásai fedezhetők fel rajta. A Via Toscanella a Pitti palota közelében található, nincs benne semmi monumentális, olyan utca, ahol a városrész egyszerű emberei laknak. Ahol ő is élt 1922 és 1926 között, amikor apja bútorasztalos műhelyét vitte tovább, hogy eltartsa anyját és húgát. Ebben az időszakban szinte alig festett, de követte Firenze művészeti életét, amelynek 1926-tól aktív részese is volt, amikor csatlakozott a Minő MaccariH vezette „II Selvaggio” folyóirat köréhez, akikkel 1927-ben már közös kiállításon is részt vett. 1929-ben pedig illusztrációkat készít az „11 Bargello” c. folyóiratnak is, amely a firenzei fasiszta federáció hetilapja. Rosai be is lép a fasiszta pártba, amely lépése megkönnyíti számára, hogy a 20-30—40-es években élénk művészeti élet jelentős kiállításain részt vegyen, s egyben megmenti a homo- szexualitása miatti üldöztetéstől. ^ A fasizmushoz való csatlakozása viszont rendkívül problémássá teszi későbbi megítélését: a baloldal emiatt, a jobboldal pedig homoszexualitása miatt nem fogadja el, holott a művein egyik sem jelenik meg sem direkt, sem indirekt módon. A művészeti körökben más a helyzet: kifejezetten egyéni hangú, autonóm eszköztárral dolgozó, 2. kép. Ottone Rosai: Via Toscanella. Magángyűjtemény. Olaj, vászon, 50x35 cm. 1922. Forrás: Pier Carlo San- tini: Rosai. Firenze, Vallecchi, i960. mély érzelmekkel teli, rendkívül magas színvonalú, végig konzekvens festészete a két világháború közötti és a háború utáni években is figyelmet kapott, s kap mindmáig.16 Margherita Sarfatthz művészetkritikus nevéhez kötődik a „Novecento Italiano” csoport meglapítása és kiállításainak szervezése, amely arra volt hivatott, hogy a Duecento-Trecento-Quattrocento művészetéhez hasonló kvalitású modern művészetet hozzon létre. A fasiszta ideológiával is egybecsengő hazafias öntudattal és a művészeti felsőbbrendűség hangsúlyozásával és hirdetésével Sarfatti azokat a művészeket gyűjtötte össze a kiállításokra, akik, ugyan más-más tendenciához tartoztak, más-más anyagokkal dolgoztak, másmás módon értelmezték maguknak a korábbi századok művészeti kísérleteinek — olasz és külföldi — eredményeit, összetartoztak abban, hogy minden igyekezetükkel magas színvonalú, kifejezetten „olasz” művészetet kívántak létrehozni, amely méltó folytatása annak az olasz művészetnek, amelynek primátusa a nyugati civilizáció világában vitathatatlan. Rosai művészete a festészetnek olyan belső, az ő esetében ráadásul specifikusan firenzei fejlődésvonalába illeszkedik, amely a két világháború közötti „italianitá” elvének megfelel, hiszen magában rejti mindazt, amit a firenzei középkori és reneszánsz festészet megalkotott, de közben a 20. századi ember friss és modern látásmódjával a számára kortárs világot jeleníti meg. Rosai képei tehát jól kapcsolhatók azokhoz az elvekhez, amelyet a művészetkritikus vallott, vagyis ahhoz az igyekezethez, hogy egy modern szintézisben egymáshoz rendeljék a régmúlt művészetének értékeit és a Medi- terrániumban kialakított és általánosan elfogadott szépségideáit. Az objektív látás egyszerű megjelenítését, megfogalmazását hirdették meg, amely összeköti a valóságot az ideális elképzelttel. Rosai képei ezt az ideát tökéletesen megvalósították, hiszen ő nem egyszerűen lefestette, amit látott, hanem megtalált magának egy létező Firenzét, amelyet költőiséggel megtöltött realisztikus módon ábrázolt. Sarfatti az első „Novecento” kiállítást 1926-ban rendezte a milánói Galleria Pesaróban, amelyen Rosai is részt vett, bár nem tartozott a csoporthoz, s később sem tartozott soha szorosan semmilyen csoporthoz, hanem éppen az jellemző rá, hogy nagyon magányos és autonóm művész volt. Nem tartozott a „Strapaese” mozgalomhoz sem, pedig művei jól illeszkednek ahhoz az irányelvhez is, amelyet a mozgalom képviselt: a Bontempelli meghirdette, a „Realismo magico”18 néven propagált kozmopolita irodalommal és képzőművészettel szemben, s a „Stracittá” mozgalommal szemben, amely a dinamikus városi és ipari fejlődést jeleníti meg,19 a helyi hagyományokhoz való erős kötődést hirdette meg, s amely Maccari „II Selvaggio”20 és Lon- ganesi „LTtaliano”21 című folyóiratában talált hangot. A firenzei festők közül Cavalli, Francalancia, Colao művészete kapcsolódik ehhez az irányzathoz.22 Ennek a felfogásnak a másik legjelentősebb képviselője, akivel Rosai már-már barátságnak is mondható kap310
