Tüskés Anna (szerk.): Omnis creatura significans - Tanulmányok Prokopp Mária 70. születésnapjára (2009)
19-20. századi művészet
Székely Miklós Az 1900-as párizsi világkiállítás magyar építészeti alkotásai A 19. század során a világkiállításokat szervező államokat két fogalom érvényre juttatása vezérelte: a béke és a munka, amelyek egyben a századforduló európai társadalmi békéjének és gazdasági prosperitásának kulcsát is jelentették. Az 1900-as világkiállítás kettős tematikát ölelt fel: első része a termelés különböző ágaiban 1800 óta eltelt haladás bemutatására szolgált, a másik rész az ipar és a mezőgazdaság újabb, azaz az 1889-es párizsi világkiállítás óta eltelt időszak vívmányait kívánta a látogatók elé tárni. A világkiállításokra állami megbízás alapján tervezett pavilonok egy adott politikai gondolkodás melletti vizuális állásfoglalásként is értelmezhetőek. A magyar állami vezetők a világkiállításokkal kapcsolatos elsődleges feladatukat abban látták, hogy az országnak Ausztriával az egyenjogúságért és saját nemzetiségeivel az elsőbbségért zajló versengését a világ színe előtt is folytassák. A magyar politikai döntéshozók a 19. század végén lezajlott, nemzetek közötti versengés fő külpolitikai prioritásaként az önálló és magyar ország-nemzetállam létét kívánták a nemzetközi közvéleményben tudatosítani. A millenniumi ünnepségeket követően értelemszerűen megerősödtek a nemzetközi porondon az önálló magyar állami reprezentációt sürgető hangok, amelyek alapvetően meghatározták az 1896-1918 közötti időszakban a külföld felé irányuló magyar országimázs törekvéseket. Vadas Ferenc kutatásainak köszönhetően vált ismertté, hogy a bécsi császári udvarból kiinduló szándék sikeres megvalósulása volt a millenniumi kiállításnak kizárólagos magyar nemzeti hatáskörben, országhatárokat nem túllépő, magyar belügyként történt kezelése is.1 A történelmi pavilonra 1897. november 13-án írt ki nyilvános pályázatot a párizsi világkiállítás magyar kormánybiztossága. A Miklós Ödön aláírásával ellátott hivatalos irat tartalmazza mindazokat a technikai és építészeti iránymutatásokat, amelyek alapján a későbbi tervváltozatok elkészültek.2 Az első négy pontban az általános alapelveket rögzítették, az ötödik pont tartalmazza a témánk szempontjából legfontosabb kitételt: „Az architektúrának vagy valamely nevesebb hazai műemlékünk szolgáljon előképül, avagy az a modern magyar építészeti törekvéseket tükrözze visz- sza. Belsejét is ily szellemben képeztessék ki.” A hatodik pont a szükséges alaprajzok és metszetek számát, a hetedik a jeligés pályázat leadásának határidejét rögzítette. A nyolcadik ugyancsak fontos információval szolgál a pályázati díjakkal kapcsolatban: az első díj 1000, a második 600, két további terv alkotói pedig 200-200 korona díjazásban részesültek. A kilencedik pont a tervek további tulajdonjogát rögzítette, valamint azt, hogy „a kivitelre nézve azonban a kormánybiztosság teljesen szabad kezet tart fenn magának.” A tizedik pont rögzítette a héttagú pályabizottság összetételét, melyben a kormánybiztosság három, a Magyar Mérnök és Építész Egylet, valamint a Képzőművészeti tanács két-két taggal vett részt. A tizenegyedik pont értelmében a bírálatot követően a Magyar Mérnök és Építész Egylet helyiségeiben kerültek kiállításra a tervek. Az utolsó pont végül a pályázattal kapcsolatos egyéb teendőkről adott tájékoztatást. A pályázatra beérkezett kilenc terv közül a négy díjazottról, a díjnyertesség sorrendjében, Alpár Ignác jelentetett meg részletes kritikákat az Építő Ipar 1898. augusztusi számaiban. Alpárnak az építészeti szaksajtóban közölt kritikái valójában a Bíráló Bizottságnak benyújtott szakvéleményei voltak. Az első díjas pályamű Bálint Zoltán és Jámbor Lajos „Paris MCM” jeligével beadott terve volt,3 amely ugyan egyes részletekben bekövetkezett változásokkal, de alapvetően a pályázati tervben látható tervek alapján valósult meg.4 A négy díjazott és napjainkban ismert terv közül egyedül az Alpár féle millenniumi történelmi főcsoport redukált-montázsok változatának felfogható első díjas pályamű felelt meg teljes egészében a magyar történelmi stílusra történő utalás pályázati kritériumának.5 A Szajna felé és a Rue des Nations felé néző román kori és gótikus elemekből építkező homlokzatokat kétoldalt reneszánsz és barokk épületek motívumai kötötték össze (1. kép). A Quai d’Orsay felőli oldalon a jáki apátsági templom román kapuzata fogadta a belépőt, ezzel átellenben a Szajna partra a vajdahunyadi vár erkélysora nyílott. Ehhez jobb oldalról a csütörtökhelyi kápolna (XV. századi gótikus, Saint Chapelle analógiájára) szentélye, támpillérek közé fogva pedig a körmöcbányai vártemplom 40 méter magas tornya állt. A torony mellett balról a kassai Szt. Mihály kápolna mása állt oldalhomlokzatként, átmenet képezve a reneszánsz felé, amit a lőcsei városháza nyitott árkádjai, az epeijesi Rákóczy ház tetőzete és a bártfai városháza ablakai jeleztek. A csütörtökhelyi kápolna másik oldalán, a barokk építészetre utalva, a pesti szerb templom barokkos tornya, mellette az epeijesi Klo1. kép. A magyar történelmi pavilon, Bálint-Jámbor iroda 285
