Tüskés Anna (szerk.): Omnis creatura significans - Tanulmányok Prokopp Mária 70. születésnapjára (2009)
19-20. századi művészet
Omnis creatura significans Az emlékek legnagyobb része azonban nem egységes műalkotásként elgondolt kompozíció. A dekoráció egy-egy mester terve nyomán öntött szobrokból és domborművekből alkot sokszorosított (és elvileg korlátlan mennyiségben sokszorosítható) motívumokat, felcsavarozható figurákat és vereteket, amelyeket az óratokok összeállítói már többnyire készen vásároltak, így aztán a fémből készült díszítőelemekkel is rendelkező 19. századi óratokok többségének végleges formája úgy alakult ki, hogy a mesterek a műhelykészletben éppen rendelkezésre álló, toposz-értékű figurák és veretek közül néhányat felszereltek egy többé-ke- vésbé általános típust követő formájú óraházra. így azután olyan tárgyak jöttek létre nagy számban, amelyekre sem a saját koruk közönsége, sem pedig a művészettörténeti kutatás nem fordított különösebb figyelmet. Az órát létrehozó mesteremberek sorában a tokkészítők eleve túlnyomórészt a háttérbe, sőt, anonimitásba szorultak az órásmesterek mögött, hiszen a legpazarabb dekoráció is csak ráadás volt az elsődleges funkció, az időmérés és -jelzés mellett. A fenti szempontokat akkor sem szabad figyelmen kívül hagynunk, ha olyan emlékcsoportot tanulmányozunk, amely esetében több tervező neve is fennmaradt. A tárgyakon szereplő ábrázolások grand arthoz való kapcsolódásának lehetőségeit pedig sokféle szempontból meg kell vizsgálnunk, mert bármely ipar- művészeti műfaj esetén döntőbb jelentőségű a tárgytípus saját díszítési hagyománya, mint a képzőművészet éppen népszerű témáinak lehetséges befolyása. Az olvasásban vagy valamilyen művészi tevékenységben mélyen elmerülő, s ezért az időn kívül kerülő ember ábrázolása a 19. század festészetében olyan megkapó bensőségű életképeket hoz létre, mint például Georg Friedrich Kersting vagy hazánkban Barabás Miklós művei.4 Ezeken az életképeken a személyes jelleget, a külvilág és az idő kizárását általában az a kompozíciós elem is hangsúlyozza, hogy az ábrázolt a nézőnek csaknem hátat fordít, de legfeljebb a profilja látszik, tekintetét pedig az olvasmányára szegezi. A kandallóórák olvasó figurái — túlnyomórészt nőalakok, antik hatású viseletben — a tárgy főnézetéhez képest szintén többnyire profilban jelennek meg, az ő esetükben azonban ez a nézet az allegorikus figura elvontságára utal. A tematikai rokonság ellenére sem kereshetjük a kapcsolódás lehetőségét a grand art-ral. Az óraházak szobordísze jellegében leginkább az épületdíszítő plasztikával rokonítható, egyrészt alkalmazott mivolta, másrészt pedig stílustörténeti szempontból sok esetben archaizálónak tekinthető karaktere miatt. Kompozicionális analógiát azonban hiába keresnénk, egyrészt azért, mert az objektum és a díszítmények arányrendszere jelentősen eltér, másrészt pedig azért, mert az épületeket általában nem egy, hanem több, ráadásul sorozatot alkotó szoborkompozíció díszíti. Fontos előzményeket találunk viszont a műfaj saját korábbi példái között. A francia klasszicista kandallóórák olvasó figuráinak formai előzményei között meg kell említeni többek között a Stúdium allegóriáját, amely a 18. század közepén készült órák dekorációjáról ismert: zsámolyon ülő, az ölében tartott könyvet olvasó nőalak.5 Simon- Louis Boizot (1743-1809) 1782-es terve nyomán készült az a kisplasztika-pár, amely író ifjút és olvasó nőt ábrázol. A különféle tárgyakon önálló szoborként is gyakran megjelenő nőalak a francia nyelvű irodalomban következetesen a Lecture megnevezéssel szerepel, amely egyrészt a cselekvést jelöli, másrészt viszont allegorikus alakká is emelheti a figurát — a latin nyelvek erényeket, szabad művészeteket, és még számos, a művészetekben allegorikus alakként ábrázolt, nyelvtani nőnemmel rendelkező, fogalmat jelölő főnevéhez hasonlóan. A fentebb bemutatott két figura a klasszicizmus tárgykultúrájában igen nagy népszerűségre tett szert: ismételték őket önálló biszkvitporcelán plasztikaként,6 bronz tűzbak-pár figuráiként,7 vagy éppen olajlámpást ábrázoló bronz gyertyatartóra ültetve.8 A két pen- dant-figura óratokra is felkerült: Francois Rémond (1747-1812) párizsi bronzier-nak tulajdonítják azt a tervet, ahol egy magasabb, relieffel díszített talapzaton emelkedő óraházat kiterjesztett szárnyú sasfigura koronáz, és az óraház posztamensének két oldalán, kifelé, azaz egymásnak hátat fordítva helyezkedik el a két figura, amelyek hol aranyozott, hol patinázott bronzból, máskor pedig biszkvitporcelánból készülnek.9 Az asztal mellett székben ülő és olvasó nőalak figurája különösen széles körben elterjedt. Az Asztronómiai lecke címet viselő óratok jelzett terve alapján10 Jean-André Reiche-nek attribuálják az asztal mellett bal karjára könyöklő, mécsfénynél egyedül olvasó nőalakot ábrázoló óratoktervet is.11 Ez utóbbinak számtalan változata született Franciaországtól a Habsburg monarchiáig, aranyozott és patinázott bronzból éppúgy, mint alabástromból és faragott fából. Az utóbbiak közül őriz egyet-egyet a budapesti Iparművészeti Múzeum is.12 Reiche tervrajzát egyébként a bronzier-k kompozicionálisan jónak látták a nőalak széke mögött tornyosuló néhány kötettel lezárni.« Az olvasó nőt ábrázoló óra különösen jól illett könyvtárszobákba. Ez a gondolat nyilván a mind újabb és újabb óraházakat rajzoló tervezőket sem hagyta nyugodni, így hamar megszületett a Könyvtárszobában olvasó nőt ábrázoló óraház is. Az Antoine-André Rav- rio (1759-1814) párizsi bronzier jelzését viselő darab 1810 körül készülhetett.^ Az óraházak toposzainak egész arzenálja vonul fel a kompozíción. A könyv- szekrényt koronázó, aranycsillagokkal díszített éggömb az óraszerkezet mozgatta planetárium-model- lekre utal a maga szerény ornamentalizáló módján. A meghatározhatatlan, leginkább feminizált géniuszokhoz hasonló, tulajdonképpen a könyvszekrényen „ábrázolt” szárnyas nőalakok sokkal inkább a groteszk dekoráció hagyományaiból, mintsem az antik mitológiából származtathatók. A könyvszekrény közepén — két oldalt finom festői rendetlenséggel elhelyezett köteteket tartó polcok között — magas posztamensen elhelyezett „filozófusbüszt.” 250
