Tüskés Anna (szerk.): Omnis creatura significans - Tanulmányok Prokopp Mária 70. születésnapjára (2009)

Barokk művészet

Omriis creatura significans be. A lépcsőházban nyitott, négyszögletes térmag kö­rül hárommenetes, egykarú lépcső fut az első emeletre. A szögletes balluszterű korlát, a fal vakolt architektú­rája (tükrök, táblák, pilaszterek) és a stukkódíszes la­pos mennyezet egyszerű, de monumentális hatású összképet teremt. Az első emeleten csak a főhomlokzat mögötti tér­sorban valósul meg az enfilade. A rizalitot — régi szo­kást követve — az előtér és a nagyméretű, négyszögle­tes díszterem foglalja el. Szintén a barokk hagyomá­nyoknak felel meg, hogy a terem két szintnyi belma­gasságú. Bent falát párkány osztja két részre. Felül, rö­vidtörzsű pilaszterek között ablakok sora nyílik. Az alsó szintet jón pilaszterek tagolják, és váltakozva szé­lesebb és keskenyebb közöket alkotnak. A szélesebb közöket ajtók vagy grisaille-képpel díszített falmezők foglalják el. Mind az ajtókkal, mind pedig a festmé­nyekkel kitöltött mezőket falpillérekre támaszkodó archivolt-keret szegélyezi. A keskenyebb mezőket vi­szont csak festett füzérdísz tölti ki. Az emeleti térsorból kiemelkedik a könyvtár és a termek végén elhelyezkedő házikápolna. A palota alap­rajzát vizsgálva szembetűnő, hogy az U-alakú formá­val még a barokk felfogásnak — és minden bizonnyal a megrendelő kívánságának — tesz engedményt az építész. Az alaprajz egyszerűsödése azonban az új idők jele. Alapvető eleme a négyszögletes (téglányalakú) terem — a barokk oktogonális, ovális, kerek vagy négy­zet alakú termei, vagy ezek variációi távol állnak fel­fogásától. Még a reprezentatív terek, a dísztermek is az új formát követik. A barokk művész éppen ellenkező­leg járt el: kerülte a négyszögletes alaprajzokat és a dísztermet mindenképpen centrálisra igyekezett ki­alakítani. Ha mégis eltért a centrális formától, akkor sem tervezett derékszögben találkozó falakat, hanem a reprezentatív terem sarkait lekerekítette. Hefele még nem vállalja a merev éleket a belsőtér centrumában és alig észrevehetően lekerekíti a díszterem sarkait. A fő- és a két oldalhomlokzat találkozásánál is konvex formát választott, de az összhatás mind a külsőn, mind a belsőben független e lekerekített formáktól. A sarkok megtörése nemcsak esztétikai elvekkel magyarázható, hanem a korabeli fűtési rendszerrel is: a kívülről fűt­hető kályhák igényelték az ún. degagementokat — a sarkokban lévő kis melléktereket. A XVIII. században a paloták, lakóházak legelegán­sabb elemei közé tartoznak a lépcsőházak. A magyar barokk építészetben — a reprezentatív funkció hiá­nyában — csak ritkán születtek gazdag, változatos alapformájú lépcsőházak (pl. Pozsony, Grassalkovich- palota). A századvég építészetében azonban nem vet­ték át a kisszámú reprezentatív megoldást sem. Hefele Szombathelyen egyszerű, de monumentális típust vá­lasztott: a négyszögletes tér oldalfalai mentén futó, egy-karú, hárommenetes formát. Ez konstrukciós szempontból egyszerű: a karokat a lépcsőház oldalfa­lai tartják, belül pedig négyszögletes pilléreken nyugvó ívek támasztják alá. Hivalkodástól mentes egyszerű­sége révén ezt a barokk típust később is kedvelték. A típust régóta ismerték az egyetemes építészettörté­netben: Harald Keller, a német lépcsőházfajtákat osz­tályozó művében Mirabell-típusnak nevezte.16 Az el­nevezés a salzburgi Mirabell-kastély lépcsőzetére (1712) utal, pedig a forma régebbi: már Palladio is le­írta és illusztrálta.^ A francia és az olasz építészet gyakran használja s az elméleti irodalom is leírja. A XVH-XVIII. századi német és osztrák építészetben is sokszor előfordul pl.Bécsben a Palais Dietrichstein- Lobkowitz, 1685, a Palais Questenberg, 1700, a Har- rach kerti-palota, 1727. Hefele ezzel találkozott ko­rábbi működése színterén Passauban, ahol az érseki palota 1712-es lépcsőháza e típusba tartozik. Azt a megoldást, amelyet Szombathelyen alkalmazott, a Pa­lais Dietrichstein-Lobkowitzon láthatta: ott a térmag nem négyzet, hanem téglányalakú, hogy a belsőtérbe több fény jusson. Az eredetileg tömör orsófal áttö­rése, tartó oszlopokra (pillérekre) redukálása szintén megfigyelhető a német és osztrák építészet fejlődésé­ben. Mind a pozsonyi, mind pedig a szombathelyi palo­tákban az előcsarnok egyúttal áthajtó is az udvar felé. Ez a megoldás szintén francia eredetű (Párizs, Palais Royale, Luneville, kastély stb.) Elvétve Bécsben is elő­fordult, pl. Palais Daun-Kinsky. A belsőterek kialakításában Hefele sokkal kevésbé kötődött a barokk hagyományokhoz, mint a külső­kön. A falalakítás és tagolás egyértelműen klasszicizáló felfogásról tanúskodik. A rokokó interieur-ökben a későbbi faltagolási rendszer több eleme is megjelent már, így a tagozatok lapossága, a felület mező-osz­tása. A korai klasszicizmus a rokokónál is következe­tesebben ragaszkodott a lapossághoz, a felület kevés mozgásához — csak az elemeket változtatta át antikos elemekre. A szombathelyi palota díszterme — felület­kezelésével, a mozgás, a fény-árnyék ellentétek mér­séklésével — egyértelműen az új felfogáshoz tartozik. Falát, az új elképzeléseknek megfelelően keskeny, ma­gas, négyszögletes mezők tagolják és minden tagozat orthogonális, a felülethez kötődő formálást mutat. Fontos sajátosság, hogy a tagolás alapeleme az egye­nes vonal: a pilasztertörzs enthasis nélküli, a geren- dázat megtörés nélküli egyenes, vízszintes. A tagolás alapja az oszlopos-gerendás áthidalású összeállítás — oszlop helyett gyakran annak sík változatával, a pi- laszterrel. Hefele a szükségszerűen jelentkező íves for­mákat, mint pl. az íves lezárású fülkéket, négyszögle­tes mezőkbe szorította bele s ezzel azokat a horizon­tális és vertikális rendszer részévé tette. Ezen túl elve­szi az íves fülke barokkos, organikusan plasztikus meg­jelenését. Az ív kristályos keménysége azt az érzést kelti a nézőben, hogy a fal nem a barokk képlékeny, hajlítható, „puha” anyagából, hanem egy másfajta, szilárdabb, kristályos keménységű anyagból. A díszterem belseje tehát síkszerű és mozgás nélküli. További jellegzetessége, hogy a négyszögletes mezők az egész falat maradéktalanul kitöltik, minden részle­tét átszövik. Mindennek biztos helye van, nem lebeg, nem „úszik” a felületen, hanem hozzákapcsolódik a ta­228

Next

/
Thumbnails
Contents