Tüskés Anna (szerk.): Omnis creatura significans - Tanulmányok Prokopp Mária 70. születésnapjára (2009)
Barokk művészet
Omnis creatura significans szetet, majd Aradon letelepedve a magyarországi szerb és román ortodox egyházközségek számára dolgozott. Időnként görög katolikusok megrendeléseit is elfogadta, mivel a balázsfalvi mellett ő készítette az Alsó- Fehér megyei Csertés görög katolikus templomának ikonosztázát is.6 Művein a nyugati barokk festészet nemcsak a stílusán, hanem az ikonográfiái előképek használatán is mély nyomokat hagyott. A bizánci tradíció és a nyugati hatások érdekes ötvözete figyelhető meg a balázsfalvi ikonosztáz királyi ajtajának képi dekorációjában is. Minden ikonosztáz kitüntetett eleme a középső, ún. királyi ajtó, amelyet alapvetően csak a papság használhat a liturgia végzése során. A templom egyes térrészeihez kapcsolódó szimbolika szerint ugyanis a kultusz középpontjában álló oltárt magába foglaló szentély a mennyei szféra, az isteni jelenlét kitüntetett tere, míg a hívő közösséget befogadó hajó a földi lét jelenéhez szorosabban kapcsolódó térrész, ahol a liturgián keresztül mégis lehetőség nyílik az isteniből való részesülésre. A királyi ajtó így a mennyeit és a földit összekötő kapuvá válik, úgy, ahogyan Máriában az Isten utat nyitott az ember felé Jézus megtestesülésé által. Ezért a királyi kapuk ikonográfiái programjának szinte elmaradhatatlan része az Örömhírvétel, vagyis az Angyali üdvözlet ábrázolása, ami az Isten és ember új kapcsolatának kezdőpontjára utal. A balázsfalvi ikonosztáz királyi ajtaját (2. kép) nyolc, a dús ornamentikában két sorba, egymás fölé helyezett, félkörívesen záródó kép uralja, a virágdíszek között viszont még további tíz szimbólum medalionképe is föltűnik. A fölső álló képek közül a középsők Gábor arkangyalt és Szűz Máriát ábrázolják, míg a bal ajtó2. kép. A balázsfalvi székesegyház ikonosztáza. Királyi ajtó. Fotó: Galambos Éva 3. kép. A balázsfalvi székesegyház ikonosztáza. Királyi ajtó, részlet. Fotó: Galambos Éva szárnyon, Gábor mellett Mária édesanyja, Szent Anna (3. kép), a jobb szárnyon pedig leánya mögött Joakim áll. A Szent Anna fölötti, szirmokkal övezett medalionban a gyapjú, az arkangyal fölött három rózsába nyíló, kivirágzott vessző látható, míg Mária fölött háromágú, égő gyertyás arany gyertyatartó (4. kép), Joakim fölött egy tükör képe szerepel. Az ajtószárnyak alsó sávjában két-két, árkáddal keretezett képmezőben a négy evangélista kapott helyet, körülöttük három-három szimbólum. A bal ajtószárnyon az első evangélista fölött a létra, mellette a két kőtábla látható, míg az alsó sarokban a mannát tartalmazó fonott kosár szerepel. A jobb szárnyon az evangélisták felett a csúcsán három lángcsóvát kibocsátó, el nem égő bokor látható, mellette a zárt ajtót, az alsó sarokban viszont a frigyláda képét ábrázolták. A szimbólumok zöld alapra helyezve, kék háttér előtt szerepelnek, rendszerint aranyozva. A tíz, medalionba helyezett szimbólum az Ószövetség különböző könyveiből származik, jól ismert képek, amelyeket az allegorikus, tipologikus exegézis során a megtestesülésre utaló prófétai jelként értelmeztek. A bizánci költészet szinte minden Istenszülőt dicsőítő himnuszában helyet kap egy-két olyan metafora, amelyben Máriát az égő csipkebokorral, a szent sátorral, és annak tartozékaival (a frigyládával, a gyertyatartóval, a két kőtáblával, a mannával, a kivirágzott vesszővel) a heggyel, a gyapjúval, vagy éppen a létrával azonosítják.7 Az Istenszülőt magasztaló költői képek valóságos, szinte kiapadhatatlan kincstára a közismert, gyakran imádkozott Akathisztosz himnosz, amely eredetileg a március 25-én tartott Örömhírvétel (március 25.) ünnepéhez kapcsolódó költemény.8 A megtestesülésre és a Mária tisztaságára vonatkozó próféciák egy sajátos képtípust is létrehívtak a bizánci művészetben. A12. század elejéről származik az a Sinai-hegyen fönnmaradt ikon, amelynek közepén Mária ül a gyermekkel, körülötte pedig próféták állnak irattekercsekkel, sőt némelyikük kezében már a tekercsen hivatkozott bibliai hely szimbólumának képe is föltűnik. 9 Ezt az ikontípust a 18. században keletkezett athoszi ikonfestő kézikönyv a következő címmel írja le: „Az »A magasból a próféták« — Az Istenszülő 214
