Tüskés Anna (szerk.): Omnis creatura significans - Tanulmányok Prokopp Mária 70. születésnapjára (2009)
Antik és középkori művészet
Omnis creatura significans tári Angéla — a mai kutatás számára is alapvető — kutatási eredményei alapján ismert, hogy a gyöngyösi Szent Bertalan templom kincstárába kerültek liturgikus tárgyak a gyöngyösi ferencesek templomából és a Szt. Erzsébet templomból is — utóbbi kincstárában voltak a jezsuiták Szt. Orbán templomának felszerelési tárgyai is, de nem minden kehely esetében lehet meghatározni, pontosan honnan is származnak.16 Ugyanehhez a mesterkörhöz kapcsolhatjuk stílusuk és díszítményeik alapján a gyöngyöspatai gótikus plébániatemplomban őrzött és a Váci Székesegyházi Kincstár és Egyházmegyei Gyűjteményben lévő ecsegi kelyhet ÍS.!7 A fentiekben tárgyalt kelyhek igen egységesek, arányaik, tagolásuk, a nóduszaik igen hasonlóak, egyes apró elemek — mint a talp áttört sávja, szárgallérok, szárgyűrűk, kuppakosár pártázata ill. egy jellegzetes öntött stilizált növényi ornamentika — mind motívum, mind méret tekintetében teljesen megegyeznek. Az ecsegi kehely arányaiban eltér a többitől, ez annak köszönhető, hogy szárát a 19. században meghosszabbították és egyidejűleg egy harmadik, a másik kettőtől eltérő mintázatú szárgyűrűt illesztettek a szárára.18 Miután a kelyhek több — általában hat nagyobb — részre (talp, nódusz, nódusz alatti és feletti szárgyűrűk, kuppakosár és kúppá) szétszedhetőek, könnyen megtörténhet, hogy egy-egy részt — pl. szárgyűrűt — vagy egy applikált díszítőelemet a tulajdonos kívánsága szerinti új elemmel kicserélnek.^ A gyöngyösi kelyhek megrendelői Héjjné Détári Angéla szerint a város polgárai és a patrónusai közül kerültek ki. A 15. század végén és a 16. század elején Gyöngyös, Gyöngyöspata20 és Ecseg birtokosai között — részben — ugyanazokat találjuk: a guthi Országh és a Losonczy család tagjait.21 Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a lehetőséget, elsősorban Ecseg és Gyöngyöspata esetében, hogy a kelyhek egykori adományozói az említett családok köréből is kikerülhettek. A Szent Bertalan templom filigrános kelyheiről Héjjné Détári Angéla megállapította, hogy ugyanabban a műhelyben készültek 1500-1510 között. Felfigyelt a kelyheken ismétlődő számos azonos díszítményre, amelyekkel kapcsolatban hivatkozik „Széria- gyártás és műhelykérdés a középkori magyar ötvösségben” című kéziratára.22 Nem minden esetben tekinthetjük az azonos öntvények több ötvösművön való előfordulását az azonos eredet biztosítékának. A kelyhek talpát díszítő áttört sáv és a kuppakosarat lezáró párta a kelyhekétől eltérő rendeltetésű és stílusú tárgyakon is előfordulhatnak: például poharakon, fedeles kupákon, díszedényeken, övcsatokon, könyvfedélen, sőt fegyvereken is. Az eltérő stílusú ill. eltérő időszakban készült kelyheken megjelenő azonos díszítőelemekkel kapcsolatban Beke László az 1980-ban megjelent Sodronyzo- máncos ötvösművek című művében megállapította, hogy „a 15. század második felére már bizonyos díszítőelemek (kelyhek öntött peremáttörései, kosárpártái stb.) egyes műhelyekben „sorozatgyártásban,” sőt „exportra” is készülhettek, így más ötvösök eltérő stílusú munkáikhoz is alkalmazhatták azokat.” Véleménye szerint ilyen jellegű kapcsolat lehetett a Felvidék és Erdély ötvösei között is.23 Ez magyarázhatja azt, hogy olyan kelyheket is ösz- szekapcsolnak az azonos díszítmények, amelyeket stíluskritikai alapon nem kötnénk ugyanahhoz a mesterkörhöz vagy műhelyhez. Ezt az állítást jól példázza az észak-itáliai Gandino bazilikájának és a győri Református Anyaegyházközségnek egy-egy kelyhe, amelyeken az egyetlen azonos motívum a talp áttört sávja. A gandinói kelyhet a magyar művészettörténészek közül elsőként — a magyarországi középkori ötvösség kutatásában elévülhetetlen érdemeket szerzett — Mi- halik Sándor publikálta t947-ben.24 A magyar kelyhet már egy 1555. évi gandinói inventárium említi, egy 1666. évi feljegyzés pedig arról tudósít, hogy ezt a filigrános kelyhet a Giovanelli de Noris család egyik tagja adta a gandinói templomnak.25 A Református Anyaegyházközség kelyhe26 sokkal egyszerűbb szerkezetű, nóduszának díszítése provinciális, egészen más stílusú, mint a finoman kidolgozott, áttört talpsáv. A filigrándísz azonban nagyon igényes, egyedi elképzeléseket tükröző mustrát mutat: váltakozva három-három különböző, gondosan megkomponált geometrikus minta borítja a talpat és a kuppakosarat, míg a legtöbb filigrános kelyhet legfeljebb kétféle mintázat díszíti. A két kehely stílusa teljesen eltérő, kijelenthetjük, hogy mestereik bizonyosan nem azonosak. A gandinói a gótikus filigrános kelyhek rendkívül szép arányú, igen jól megszerkesztett példája, a finoman kidolgozott, áttört talpsáv tökéletesen illik a kehely többi részéhez. A leveles ág motívumát ismétli a talpperemet borító nagyobb méretű öntött dísz is. A talp és a kuppakosár vastag sodronyokkal való egyedülálló tagolása a gótikus bordás boltozatokat idézi. A gótikus liturgikus ötvösművek, különösen a monstranciák és cibóri- umok — de említhetjük a kelyhek ún. kápolnanódu- szait is — ugyancsak a gótikus templomok egyes részleteit idézik (nemcsak a magyarországi emlékanyagban, hanem Európa-szerte). Nemcsak olyan kis öntött részletek ismétlődnek a kelyheken, amelyeket az előbbiekben ismertettünk, hanem teljes alkotóelemek is készültek több példányban. Az egykor a budavári Nagyboldogasszony plébánia- templom felszereléséhez tartozott ún. budaújlaki kelyhet ma már csak Gerevich László egy a középkori budai kelyheket tárgyaló 1945-ben megjelent tanulmányából^ és az ott közölt archív felvételekről ismerjük, de még fotóról is megállapítható, hogy áttört, öntött nóduszának mintázata — a cikkelyek közepén lévő vi- rágdisztől eltekintve — rendkívüli hasonlóságot mutat a Magyar Nemzeti Múzeum egyik, 1500 körüli kely- hének nóduszával.28 Az említett kehely nódusza nyilvánvalóan hiányos, a cikkelyek közepén egykor valamilyen további díszítmény — feltehetően virágdísz — volt. A két kehely stílusa eltérő, feltehetően nem 146
