Tüskés Anna (szerk.): Omnis creatura significans - Tanulmányok Prokopp Mária 70. születésnapjára (2009)
Antik és középkori művészet
Tanulmányok Prokopp Mária 70. születésnapjára fiiját is. Egy másik nagyobb — 30 cm széles — töredék a váll feliratos sáyjából maradt fenn. Ennek 61 cm-es görbületi sugara támpontot nyújt a váll átmérőjére is. A feliratrészleten a mondatot lezáró kereszt egyik szára és a ...MO szóvégződés olvasható, ami alighanem egy sorszámnév vége, mégpedig I. Lajos oklevelének dátumát figyelembe véve feltehetően SEPTIMO-nak egészíthető ki. A koronából két nagyobb darab az L alakú, díszített fülek hajlatából maradt fenn. Egy másik darab pedig — a rajta fennmaradt szellőzőnyílás alapján — a korona gyűrű alakú középső fülének formájaként azonosítható, amelynek így 41 cm-es külső átmérője is meghatározható. Konrád mester iglói műhelyében készült különböző méretű harangok magassági és szélességi arányai mind azonosak, így feltételezhetjük, hogy a visegrádi harang is ugyanezt az arányrendszert követte. Ezek szerint a 280 cm-es átmérőjű visegrádi harang magassága 240 cm (koronával együtt kb. 300 cm) lehetett, súlya pedig megközelíthette a 13 tonnát. Ez a méret fölülmúlja a legnagyobb fennmaradt középkori harang: az erfurti dóm 1497-ben öntött Gloriosa nevű harangjának 254 cm-es átmérőjét, a koronával együtt mért 257 cm-es magasságát és 11,45 tonna súlyát.3 Érthető, hogy Lajos király az egyedülálló méretű visegrádi harang öntőmesterét, Konrádot és testvéreit különleges kiváltságokkal jutalmazta. A harangöntő-gödör feltárása és az onnan előkerült formatöredékek lehetőséget adnak úgy az öntés folyamatának, mint a harangnak az elméleti rekonstrukciójára. Az öntés helyszíne, az alsóvár udvarának felső terasza két szintre tagolódott. Az északi, mélyebb szinten állt a Károly Róbert-kori pénzverőház,4 ez azonban a harang készítésekor már elpusztult. Az udvar keleti fele magasabb volt, innen vezetett át egy híd a Salamon-torony második emeleti bejáratához. Ebbe a magasabb teraszba mélyítették bele az öntőgödröt, úgy, hogy lejtős lejárata az alacsonyabb te- rasszintről, észak felől nyilott. A gödör aljára négy gerendából összecsapolt alaprácsot helyeztek, hogy megakadályozzák az öntőforma elmozdulását öntés közben. Erre a rácsra építhették rá a harang magját, belsejében a forma kiégetésére szolgáló téglakemencével. A kemence szolgált a teljes öntőforma alapzatául is. Kitűzéséhez karókat használtak, amelyeknek a lenyomata fennmaradt az öntőgödör falában, így lehetővé tette az öntőforma külső átmérőjének pontos meghatározását, 360 cm-ben. Sajnos a magból és a benne lévő kemencéből semmi sem maradt ránk, mert ezeket az öntés végeztével elbontották. A magra került egy faggyúréteg, majd a szintén agyagból formázott álharang, amit újabb faggyúréteggel vontak be. Erre helyezték rá viaszból a harang díszeit: a feliratot és a díszítő gyűrűket. Ezt követően tapasztották fel agyagból az öntőforma köpeny részét. A köpenyt vaspántokkal erősítették meg, hogy a forma kiégetése után fel lehessen emelni. A harangkorona számára több darabból álló, szétszedhető öntőformát készítettek, amelyet aztán beleépítettek a köpenybe. Ezt követte a teljes forma kiégetése. A kiégetés után emelték fel a köpenyt, hogy az álharangot szétveijék és így kialakítsák a formában azt a harangformájú üreget, ahová majd a bronzot önteni fogják. Ehhez egy erős emelőszerkezetre volt szükség. Az emelőszerkezetet úgy tervezték, hogy majd alkalmas legyen a kész harang kiemelésére is. Ehhez az öntőgödör körül nagyméretű cölöpöket ástak le. A gerendaszerkezet két oldalt 3-3, hátul pedig 2 cölöpre támaszkodott. A nyugati oldal feltételezhető egykori három cölöpé közül kettő, a terep lepusztulása miatt, sajnos nem maradt fenn. Az oldalsó három cölöpre helyezett keresztgerendákon két, sínként funkcionáló hosszanti gerenda feküdhetett, amelyek keleti végét támasztotta meg a két keleti cölöp. Ezek arra szolgáltak, hogy a csigát tartó gerendát nyugat felé kicsúsztathassák a gödör fölül, így majd a kész harangot kihozhassák az öntőgödörből. Az álharang leverése és a köpeny visszaengedése után a formát földdel betemették, és körülötte a magasabban fekvő teraszrészen megépítették a fémolvasztó kemencét. A kemence az előkerült töredékei alapján nagyjából 2 m átmérőjű volt, így alkalmas lehetett a haranghoz szükséges csaknem 1,5 m3-nyi, közel 13 tonna bronz megolvasztásához. A kemencéből az olvadt fémet csatornán át folyatták az öntőforma korona részén kialakított öntőnyílásba. A koronán szellőzőnyílás is volt — egy elő is került —, amelyeken át a levegő és a gázok távozhattak öntés közben a forma belsejéből. Az öntés befejezése és a fém kihűlése után a harangot kiásták, az öntőforma köpenyrészét pedig szétverték. A forma széttörése közben a fölül lévő koronaforma és a köpeny felső részének töredékeit az öntőgödör bejáratába szórták, itt is kerültek elő a feltárás során. A köpeny középső részének töredékei magasabbra kerültek, így a későbbi szintsüllyesztések miatt elpusztultak. A köpeny aljának darabjait valószínűleg már nem lapátolták ki az öntőgödörből, ezért ezek egy része szintén ránkmaradt. A harang kiemelése és elszállítása után az öntőforma nagy részét elbontották és elszállították, hiszen ennek téglái újra felhasználhatóak voltak. Végül az öntőgödröt visszatemették. Ek4. kép. A visegrádiakkal azonos díszítőmotívumok a po- dolini keresztelőmedencéről. Fotó: Búzás Gergely 113
