Kaposi Endre (szerk.): Mucsi András emlékkönyv (2004)

Mojzer Miklós: Mucsi András temetésén

amelynek hangverseny részleteit a Szépművészeti Múzeum tetejéről az Allatkert felől, amikor ott még hangversenyeket rendeztek, a Tiszti házban Bartók Béla idézésével, vagy Esztergom és Budapest legkülönfélébb helyein lehetett hallgatni, előadó- és kiállítástermekben megélni. Táj, város és vidék, turisták, barátok és szellemiekben utazók környezetében csendes elragadtatás legyen vagy lehetne részünk ugyanis, egy íratlan bíztatás alapján talán, hogy tavaszi, virági örömökre születtünk.

És munkára is, amely éppen ezért nem büntetés-jelle- gű, gyötrő teher, hanem passzió, - ideái szolgálatában szellemi misszió egyben. Mucsi András ezért vállalta a legtöbbet, sorsa, karrierje ellen is akár. Használni akart vállalt övéinek. Esztergomban a Gadányi, aztán a szegletkő-jelentőségűvé emelkedett 1956-os 7 művész kiállítása a Keresztény Múzeum restaurátor-termében, a Szőnyi István, a szentendrei festők, a Bálint Endre (később Budapesten is), a két Ipolyi-kiállítás, a Borsos Miklós bemutatókkal, aztán a Keresztény Múzeum új állandó kiállításának megteremtése 1973-ban, kódexkiállítás, Szentendrén a Czóbel-múzeum a későbbi Modok Mária kiegészítéssel, a Képtárban a szentendrei festők a Régi Művésztelep jubileumi kiállítása, az itteni Bálint Endre kiállítás, a Kmetty-múzeum, a Gadányi-kiállítás, a Kas- sák-kiállítás, a Beck Judité és Miháltz Pálé, míg két akkor még élő alapító tagé, Bánovszky Miklósé és Ónodi Béláé, neki köszönhették megvalósulásukat.

Keveset írt ahhoz képest, mint amennyi mindenhez volt közelről köze, tudása. A Keresztény Múzeumról katalógust, majd vezetőt, Kolozsvári Tamásról könyvet, Iván gyűjteményéről és az esztergomi művészeti életről kitűnő tanulmányokat. Tudós-kutatói szerepben nem tetszelgett. A számára kortársi művészet igehirdetőjében sem. Múzeumista volt. Számára - és éppen a nekijutott állásban ez akkor - elsősorban mentés és megtartás célú. És sokkal szélesebb és távolibb érdekű, határú, mint ahogyan azt hivatalból vagy hivatalosan elvárták tőle. A nagy történelmi precesszióban az út, vagy útszéle amelyen járt, ezért különleges; ő az az előkelő, sok esetben független egyéniség, aki magánkezdeményezése indítékából, sőt privátin látta el hivatalos funkcióit. A korlátozó normát messze meghaladó önkéntes mentő odaadásával tartott egy csapattal és azt hiszem, soha nem jutott eszébe, hogy ő a legönzetlenebb. Jókat tudott nevetni. Mint megíratlan, hatalmas tarka történet vette őt körül, ami történt vele s néha maga is - gondolom, tu59