Kaposi Endre (szerk.): Mucsi András emlékkönyv (2004)

Mojzer Miklós: Mucsi András temetésén

amelynek hangverseny részleteit a Szépművészeti Mú­zeum tetejéről az Allatkert felől, amikor ott még hang­versenyeket rendeztek, a Tiszti házban Bartók Béla idé­zésével, vagy Esztergom és Budapest legkülönfélébb he­lyein lehetett hallgatni, előadó- és kiállítástermekben megélni. Táj, város és vidék, turisták, barátok és szelle­miekben utazók környezetében csendes elragadtatás le­gyen vagy lehetne részünk ugyanis, egy íratlan bíztatás alapján talán, hogy tavaszi, virági örömökre születtünk. És munkára is, amely éppen ezért nem büntetés-jelle- gű, gyötrő teher, hanem passzió, - ideái szolgálatában szellemi misszió egyben. Mucsi András ezért vállalta a legtöbbet, sorsa, karrierje ellen is akár. Használni akart vállalt övéinek. Esztergomban a Gadányi, aztán a szeg­letkő-jelentőségűvé emelkedett 1956-os 7 művész kiállí­tása a Keresztény Múzeum restaurátor-termében, a Szőnyi István, a szentendrei festők, a Bálint Endre (ké­sőbb Budapesten is), a két Ipolyi-kiállítás, a Borsos Mik­lós bemutatókkal, aztán a Keresztény Múzeum új állan­dó kiállításának megteremtése 1973-ban, kódexkiállítás, Szentendrén a Czóbel-múzeum a későbbi Modok Mária kiegészítéssel, a Képtárban a szentendrei festők a Régi Művésztelep jubileumi kiállítása, az itteni Bálint Endre kiállítás, a Kmetty-múzeum, a Gadányi-kiállítás, a Kas- sák-kiállítás, a Beck Judité és Miháltz Pálé, míg két ak­kor még élő alapító tagé, Bánovszky Miklósé és Ónodi Béláé, neki köszönhették megvalósulásukat. Keveset írt ahhoz képest, mint amennyi mindenhez volt közelről köze, tudása. A Keresztény Múzeumról ka­talógust, majd vezetőt, Kolozsvári Tamásról könyvet, Iván gyűjteményéről és az esztergomi művészeti életről kitűnő tanulmányokat. Tudós-kutatói szerepben nem tetszelgett. A számára kortársi művészet igehirdetőjé­ben sem. Múzeumista volt. Számára - és éppen a nekiju­tott állásban ez akkor - elsősorban mentés és megtartás célú. És sokkal szélesebb és távolibb érdekű, határú, mint ahogyan azt hivatalból vagy hivatalosan elvárták tőle. A nagy történelmi precesszióban az út, vagy útszéle amelyen járt, ezért különleges; ő az az előkelő, sok eset­ben független egyéniség, aki magánkezdeményezése in­dítékából, sőt privátin látta el hivatalos funkcióit. A kor­látozó normát messze meghaladó önkéntes mentő oda­adásával tartott egy csapattal és azt hiszem, soha nem jutott eszébe, hogy ő a legönzetlenebb. Jókat tudott ne­vetni. Mint megíratlan, hatalmas tarka történet vette őt körül, ami történt vele s néha maga is - gondolom, tu­59

Next

/
Thumbnails
Contents