Mucsi András: Kolozsvári Tamás (1969)
Mint már az első passióképen, az Olajfák hegyén is láttuk, újszerű motívum a remeteképek alaphangulatát megadó természeti környezet, a sziklás táj és az erdő ábrázolása, mely lassan kiszorítja a képekből a szentek égi dicsőségét hangsúlyozó, glóriás alakjukat kiemelő, kárpitszerű sima aranyhátteret. A sziklás hegyi táj, mint a trecento olasz remeteképein, kulisszaszerű, a teret tagoló színpadi jelzés. Az erdő fáinak minden egyes levelét külön- külön rajzolja meg a festő, a lombokat stilizált csillagvirágokból állítja össze. Mintha a mester munkája közben egyik kezében leveles ágat tartott volna, mintául az erdei fákhoz (44. kép). A kép dekoratív hatását szolgáló stilizált ábrázolás tökéletesen adja vissza a sűrű erdő valóságos képe helyett az erdő sejtelmes hangulatát. A gótikus kor festője, mintha a részleteket nagyítóüvegen át nézné, a felfedező friss szemével ábrázolja a természet szépségét. Az egyes jelenetek főalakját nemcsak a finomabb, részletezőbb kidolgozás különbözteti meg a többi szereplőtől, hanem a képmezőben elfoglalt központi szerepe is. A kompozíció szélére kerülő (Szent Egyednél az íjász, a Kálváriánál a Krisztus ruháján civódó poroszlók) vagy az előtérben ábrázolt mellékalakok (a Keresztvitelnél Cyrenei Simon, a Kálváriánál a térdelő donátor) lényegesen kisebbek a főalakoknál. Ez a középkor ikonográfiái kötöttségeiből adódó ábrázolásmód figyelhető meg a Szent Egyed-legenda természetábrázolásánál is, ahol az előtér fái a távlattan szabályaival ellentétben a háttér fáihoz hasonlítva kicsiny cserjékké törpülnek. A garamszentbenedeki oltár jobb oldali alsó legenda-jelenete Tamás mester képsorozatának legszínesebb darabja. A kép az oltáralapító donátor kanonok védőszentjének, Bari vagy Myrai Szent Miklósnak, Myra város püspökének, a mesék népszerű Mikulásának gabonacsodáját meséli el (47. kép). A jelenetnek itt is kevés szereplője van, de a kezek kifejező játéka így is elevenné, beszédessé teszi a mondatszalagokkal kommentált cselekményt, a myrai szent püspök és a szabadkozó hajós párbeszédét (50. és 51. kép). Az Arany Legenda így mondja el a csoda történetét: „Volt egy idő, amikor a vidék, ahol Szent Miklós élt, rendkívüli éhínségtől szenvedett, és mindenkinek hiányzott a szükséges táplálék. Isten embere akkor megtudta, hogy gabonával megrakott hajók érkeztek a kikötőbe. Odament és megkérte a hajósokat, hogy köny- nyítsenek a népen, mely haldoklik az éhségtől, adjanak minden hajóból legalább 100 mérő gabonát. És felelték neki: ,Uram, nem merjük tenni, mert a gabonát megmérték Alexandriában, és azt a mennyiséget, amit nekünk átadtak, vissza kell adnunk a császár magtárába.’ És a szent mondta nekik: .Cselekedjétek, amit mondok nektek, és megígérem nektek, Isten kegyelméből, hogy nem lesz semmi hiány, amikor visszaadjátok a ti rakományotok 19
