Cséfalvay Pál - Ugrin Emese (szerk.): Ipolyi Arnold emlékkönyv (1986)
Cséfalvay Pál: Ipolyi Arnold, a műgyűjtő
CSÉFALVAY PÁL: Ipolyi Arnold, a műgyűjtő Szinte hihetetlen, milyen gazdag volt Magyarország műkincsekben még a múlt század közepe táján. Még a harmadik gyűjtő generációnak is mennyire sok jutott. Igaz, hogy az első „nagyok”: Bruckenthal, Teleki és Ráday műgyűjteményei, tékái inkább „Kunst und Wunderkammer” jellegűek voltak; Jankovich, Kazinczy és Széchényi Ferenc is inkább a könyvekre tette a hangsúlyt. Az Esterházy és Pálffy család már a képekre (elsősorban a nagynevű külföldiekre) specializálta magát. Közéjük sorolhatjuk Pyrker egri érseket is. A középkori egyházi táblaképfestészet nem nagyon érdekelte őket. Tűi primitívnek tartották. A „fiatalabbak”-nál, elsősorban Ipolyinál, de egy kissé Simornál is előtérbe került a grand-seigneur-i galéria-birtoklás mellett a nemzeti múlt emlékeinek tudatos, féltő gyűjtögetése, Ipolyi szavaival: „nehogy végleg elvesszenek s az által üresebb legyen a múlt, szegényebb a jelen s kétesebb a jövő!” Mindkettőnél érvényesül gyűjteményük gyarapításánál a pedagógiai elv is: a múlt lélekkel teli művészetéből merítsenek vallásos ihletet a kortárs művészek. Iskolának is szánták gyűjteményüket. Milyen boldogan invitálja a győri püspök, Simor, az egyszerű zohori plébánost, Ipolyit, nézze meg püspöki palotájának újonnan restaurált Dóczy kápolnáját, mellyel papjainak akar mintát szolgáltatni! Milyen kitartással gyűjti Ipolyi régi pecsétek és okleveleken keresztül a hímzett lepedővégeken át a templompadlásokon kallódó egyházi felszereléseket, szobrokat és képeket! Mindent, ami csak morzsája a magyar kultúrtörténetnek. Tudjuk, nem műgyűjtőnek indult. Magyar mythologiájához gyűjtött adatokat elsősorban. Nincs rá konkrét adatunk, de biztosak lehetünk, hogy első „műtárgyai” épp a népművészet emlékei lehettek: népi és úrihímzések, bakacsinok életfát rágcsáló vadakkal, kerámiák, néphiedelmi ábrázolásokkal. Talán szabad megkockáztatnunk azt a feltevést, hogy ő volt az első, hazai népi emlékeket szisztematikusan gyűjtő „néprajzos.” Gyűjtő pályájának állomásai tele vannak titkokkal. Először a magyarok ősvallása felé fordul, mert mint bécsi pazmanita érzi és tapasztalja, hogy a Bach-korszak abszolutizmusa lelkileg is degradálni akarja a nemzetet. „Ha a zivatar elviharzott, a férfikarok új erővel fognak munkához” — írja első könyve első mondatával. Csengeryék lesújtó kritikája — mert nagy tehetség — nem összetöri, hanem ugyanazon cél érdekében más vágányra állítja. A múlt tárgyi emlékeihez fordul. Hazai földön, magyarul akarja megteremteni az archeológia tudományát. A nyelv- és szájhagyományi emlékek helyett a tárgyi 93
