Cséfalvay Pál - Ugrin Emese (szerk.): Ipolyi Arnold emlékkönyv (1986)

Ugrin Emese: Ipolyi Arnold szerepe és tevékenysége a magyar képzőművészeti életben a kiegyezés után

hetetlen értékű gyűjteménye által kapcsolódik Esztergom városához, hanem mert itt hangzott el 1867. szeptember 24-én, a Szent László Társulat nagygyűlésén az a beszéde, melyben elsőként fogalmazta meg programszerűen a magyar művészet fellendítését szolgáló feladatokat:

1. az egyházi művészet ismerete és oktatása

2. emlékeinek megtartása, helyreállítása és összegyűjtése, múzeumok felállítása

3. újabb műveknek egyházi szellemben és műízlésben való alkotása.

Esztergomi beszédében Ipolyi bár a helyzethez és alkalomhoz illően csupán az

egyházi művészet kérdéseire tért ki, a fenti pontok taglalásában már megtaláljuk mindazon elemeket, melyek későbbi munkáját az Országos Művészeti Bizottságban (1875—78) és az Országos Magyar Képzőművészeti Társulatban (1880—85) meghatározták. Hangsúlyozta az oktatás hiányosságait, melynek hivatása lett volna nemcsak a művészképzést, hanem egy igényes műértő közönség kialakítását is megoldani. A műemlékek és nemzeti értékek ismeretének hiánya, a tudatlanság elleni küzdelem érdekében belga, francia és német példák nyomán az iskolák és múzeumok mellett sürgette a művészeti folyóiratok alapítását, melyek az általános művészeti kérdések mellett a kiállításokon bemutatott kortárs alkotások ismertetésével és bírálatával hidat képezhetnének alkotók és közönség között.

E program korszerűségét és jelentőségét akkor mérhetjük fel igazán, ha figyelembe vesszük azon politikai tényezőket, melyek a szabadságharc leverése után az abszolutizmus uralmával nemcsak az ország társadalmi és gazdasági átalakulását bénították meg, hanem kettétörték a reformkor művészeti életének lendületes fejlődését is. Különösen látványos ez a törés a képzőművészetek terén; a tehetséges és fiatal művészek java, politikai okokból vagy a megélhetés kilátástalansága miatt külföldre emigrált. Azok a feltételek, melyek a hazai képzőművészeti élet fellendülését vonhatták volna maguk után — művészeti akadémia, műkereskedelem, szervezett műpártoló egyesületek, szakfolyóiratok stb. —, vagy egyáltalában nem léteztek, vagy a fennálló politikai és gazdasági viszonyok következtében nem töltötték be rendeltetésüket.

Ipolyi a maga részéről úgy is mint egyházi személy és úgy is mint tudós mindent elkövetett, hogy a példaadásban élen járjon. Nemcsak kutat, hanem gyűjt is. Az 50-es években barátaival — Lippert Józseffel és Csapiár Benedekkel — bejárják Pozsony vármegye és a Csallóköz falvait, városait, felmérik és lerajzolják az itt fellelhető középkori műemlékeket, s ezekről Ipolyi rendszeresen ír tudósításokat és értekezéseket a korabeli sajtóban. Később, mint a Magyar Történelmi Társulat elnöke, elsőként ismeri fel a történelemkutatás komplex vizsgálatának fontosságát. Az évenként tartott társulati közgyűléseket más-más városban szervezve, nemcsak előadások tartására, hanem a helyi levéltárakban és könyvtárakban való kutatásra is ösztönözte kortársait. A múlt tárgyi emlékeit történeti forrásként kezelte nemzeti történelmünk megírásában és művészetünk

83