Cséfalvay Pál - Ugrin Emese (szerk.): Ipolyi Arnold emlékkönyv (1986)
Dávid Katalin: A magyar ikonográfiái kutatás problémái
meg, ha lennének vállalkozók feldolgozására. Korántsem az ország Máriának történt felajánlása volt ennek elsőrendű oka — amit a Hartvik legenda, illetve a László által íratott István életrajz tartalmaz —, hanem a kultusz alapját, gyökereit elsősorban a pogány magyar eszmevilágban találjuk meg. Onnét került át a magyar keresztény kultúrába, amit például egyes Mária-ünnepek hazai elnevezésében már igen korán tetten érünk. Ha másra nem hivatkozom most, mint a kódexekben megőrzött emlékekre, hiszen ezek gazdagon tartalmazzák a Mária-kultusz, a Mária-ikonográfia általános, de egyes részleteiben sajátos hazai formákat mutató jeleit. Prédikációk és legendák sorát őrzik, amelyeket színezett — ha talán túlzás lenne azt mondani, hogy alakított — a pogány emlékezet. De ugyanígy jelzi ezt a Mária-tiszteletet a XI—XII. század hazai liturgiája is.4 Magam sokat foglalkoztam és foglalkozom éppen ezzel a kérdéssel, amely persze csak részlete egy ikonográfiái kézikönyvnek, de olyan részlete, amelyik hatásosan mutatja az ábrázolások hazai változatait. A hazai Mária-kultusznak természetesen nemcsak a mitológia adja a forrását, hanem talán elsőbbrendű oka — ahogy erre a művelődésföldrajz mutat rá — a Kárpát-medence, mint a bizánci és nyugati keresztény kultúra pregnáns határterülete. Magam akkor szembesültem ezzel a problémával, amikor a kiszombori freskókkal kapcsolatban a szent rokonság ikonográfiáját vizsgáltam.5 Ez az ábrázolás összefügg a Szent Anna-kultusszal, amely Nyugaton az Immaculata conceptio által teljesedett ki, hiszen a szeplőtlenül fogantatott Mária édesanyjának különleges tisztelet járt. A képzőművészetben a XV. századtól jelentkezett a téma. — A bizánci kereszténységben azonban az Anna-kultusz jóval korábbi, már a VI. század elején templomot emeltek tiszteletére. Bizánci hatás nálunk, hogy az Anna-kultusz megelőzi Nyugatot, több templomunk patrónusa már korai időkben Mária édesanyja. Ami pedig a szent rokonság ábrázolását illeti, Nyugatot és Bizáncot egyaránt megelőzve, az ábrázolás kompozíciójának első típusa magyarországi, XIV századi emlék. Rendkívül fontos feladatunk lenne — bár ma már mind nehezebben megszervezhető — egy olyan vállalkozás megindítása, amelyik legalább a speciális kérdések egyelőre lexikális összeállítására vállalkozna, mintegy folytatásaként a Magyar mythologiának. Nehéz, mert nincs intézmény, amelynek keretében elképzelhető a munka, hacsak nem a Keresztény Múzeum lenne az. Talán első lépésként a már publikált adatok kataszterének összeállítása végezhető el oly módon, hogy tudjuk, interdiszciplináris a téma, tehát ugyanúgy érintett az irodalomtörténet, mint például az egyház- és liturgiatörténet, vagy a néprajz és a régészet. Tudom, hogy hosszú éveket kötne le ez a kutatás, de tarthatatlan az az állapot, amely ennyire nem érzi feladatának ezt a — csak a magyar kutatók által elvégezhető — munkát. Röviden utalok arra, hogy a szakrális ikonográfia hazai változatainak vizsgálatában mennyire fontos a magyarországi szentek és a szentek magyaror78
