Cséfalvay Pál - Ugrin Emese (szerk.): Ipolyi Arnold emlékkönyv (1986)
Kovács Ágnes: Ipolyi Arnold népköltési gyűjteménye
gének hírére jöttek létre. Gyűjtőjükről és írójukról meglehetősen keveset tudunk, pedig Merényi a népmeséknek valóságos szerelmese volt, számos gyűjtőutat tett a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság költségén. Arany János alaposan meg is bírálta Eredeti népmesék című két kötetét (ÖM XI. Krk. Bp. 1968.) A folklórkutatókat részben ez a bírálat, legfőképpen azonban maguk a meseszövegek riasztották vissza a hagyaték és a nyomtatásban meg nem jelent anyag felkutatásától, valamint a kézbe vehető kötetek alapos szemügyre vételétől, pedig a betoldott részletek elég könnyen megkülönböztethetők és kiemelhetők. Merényi nemcsak önmagának ártott házilag készült mitológiával túlcico- mázott meséivel, hanem Ipolyinak is a hozzá hasonló gyűjtőkkel és írókkal egyetemben. Egyesekben azt a tévhitet keltette, hogy a Magyar mythologia ilyenféle „népköltési” szövegekre épül, mások pedig azt hihették, hogy az ilyenfajta művek alkotói bizarr mitológiai részleteiket Ipolyi mitológiájából merítették. Mondanunk sem kell, hogy az ilyen és ezekhez hasonló tudományos babonák kieszelői és terjesztői aligha ismerhették alaposan magát a Magyar mythologiát. Bár például Kálmány Lajos és Sebestyén Gyula nem vádolhatok szakmai készületlenséggel, mégis a Magyar Népköltési Gyűjtemény XIII. kötete (Ipolyi 1914.) felerősít bizonyos Ipolyival kapcsolatos tévhiteket. Mikor végre az akkori sorozatszerkesztő, Sebestyén Gyula Kálmány Lajos jelzésére vállalkozik a folklórgyűjtemény két kötetben való kiadására, az első kötetben közük számomra megfejthetetlen meggondolásból — ezeknek a magyar népköltészettel és hiedelemvilággal semmiféle kapcsolatban nem levő szövegeknek a jó részét. A bevezetőben Sebestyén Gyula abban a hiszemben, hogy Ipolyi a mitológiáját ért bírálatok következtében a folklórgyűjtést is abbahagyta, úgy tájékoztatja az olvasót, hogy a jelen kötet a gyűjtemény legjavát tartalmazza, a második kötetbe már csak holmi apróságok kerülnek. (A bevezetővel kapcsolatban 1. Pogány Péter 1954, 554, 32. jegyzetét is.) Hogyne erősítené meg hát ezzel mind a népköltészetet kedvelő olvasóban, mind a nem kifejezetten Ipolyi munkásságával foglalkozó folklórkutatóban azt a vélekedést vagy legalábbis gyanút, hogy a Magyar mythologia egy elavult, értéktelen, sőt egyenesen káros mű, mely korabeli képtelenségekre épül, s ebben gyökerezik a XIX. század második feléből olvasható mitológiai fantazmagóriák jó része. Csak nemrégiben hallottam hasonló vélekedést a magyar folklorisztikában nem is járatlan ismerős szájából. Vannak dolgok, amit nem győzünk elegen elégszer cáfolni, illetve bizonyítani. Ipolyi folklórgyűjteményének anyagából voltaképpen egyetlen mai helyesírással, de szó szerinti hűséggel közölt szöveg jelent meg (Kosa László 1979, 324—325.), mely több okból is említésre méltó: 1. a mese Ipolyi saját gyűjtése, ennek következtében jól példázza azokat a gyűjtési elveket, amelyeket az Erdélyi-kötet ismertetése alkalmából foglalt össze, s amelyekben mindenek59
