Cséfalvay Pál - Ugrin Emese (szerk.): Ipolyi Arnold emlékkönyv (1986)
Hoppál Mihály: A Magyar mythologia helye és értékelése
szemlélete ebben is a korabeli történettudomány álláspontjait tükrözi. Ezután következik az anyag közlése, tizennyolc fejezetben, melyeknek témái sorrendben nagyjából követik Grimm Német mitológiájának szerkezetét. így az első fejezet az Isten név eredetét, jelentését és mítoszi összefüggéseit tárgyalja, a második pedig a pogány magyarok feltételezett kisebb istenségeiről és ártó szellemlényeiről szóló adatokat közli. Itt írt a magyar ősvallás mono- illetve politeisztikus vonásairól is. A harmadik fejezet az ördög-ről és más ördögszerű gonosz lényekről szól, a negyedik pedig a tündérek-ről. Mindkét szavunk eredete vitatott, s érdemes figyelmesen olvasni Ipolyi szövegét, hogy lényegében már ő is említi azokat a rokon nyelvi párhuzamokat, amelyeket a későbbi kutatás figyelembe vett, de semmiféle elhamarkodott etimológiát nem adott. Érdekes viszont, hogy nyelvtudományunk sem tudott adni, azóta se.43 A következő fejezet az óriás képzetkor vizsgálatát foglalja magába. Megpróbálja felderíteni az általa mítosznak tekintett töredékek kozmogóniai értelmét és megtalálni a magyar hiedelemmondákban a más népeknél oly gyakori magyarázatot, amely szerint a világ mai hegy- és vízrajzi képének kialakításában játszottak közre e hatalmas termetű és erejű lények. Érdemes itt idézni kritikus szemléletének példájaként, amit az óriás Nimród ősapáról szóló legendákról mondott: „... annyiban nevezetesnek tartom, hogy krónikáinkban éppen a nimródi mondakör talált oly kitűnő figyelmet, és szokatlan élénk megemlítést, minőben csak még egy, az őshon- és lakróli hagyományos monda készült, mi majd nem a gyanút költé bennem, hogy az épen oly becsempészet, a régi ős nemzeti Nimród atyáróli hagyománynak krónikásaink által a historiogra- phusokból vett ismeretek általi eltorzítása s ezekbe burkolása, minőnek amaz a classicus s középkori íróktól vett skythiai leírás mutatkozik.. ,”44 Történelem- szemlélete tehát egyáltalán nem romantikus, hanem inkább kritikus. A hatodik fejezet a Hősök címet viseli, s ebben a honfoglaló vezér-, a nemzetségfő- és a törzsnevekhez fűződő mondái (vagy krónikás) hagyományokat veszi sorra, vagyis az „ős élők erős szent jeleseit”,45 akikből az idők során a szájhagyományban a mitikus hősök lettek. A könyvnek ez a negyven oldala a magyar folklorisztikában az egyik legelső áttekintés történeti mondáinkról, s mint ilyen ez is a könyv múlhatatlan értékei közé sorolandó. Ebben a fejezetben a Toldi-hősmondáról írt egy gondolatokban gazdag áttekintést, s felfigyelt a hagyomány „hős-hitregei” vonásaira, vagy ahogy ma mondanánk, „mitológiai hátterére”.46 A hetedik fejezetben az egyes elemekre (tűz, víz, föld, levegő) míg a nyolcadikban az állatokra és a növényekre vonatkozó hiedelmeket és népmon- dai hagyományokat vette sorra. így a griff és a táltos után foglalkozott egyik sajátos „eredetiségű mythosi állatképletünk, nemzeti történeti regénk turulja”- val.47 — Ez a rövid másfél lap is bizonyítja, hogy Ipolyi csaknem az összes akkor elérhető hely- és személynevek felsorolására szorítkozott. Névmagya46
