Cséfalvay Pál - Ugrin Emese (szerk.): Ipolyi Arnold emlékkönyv (1986)
Dr. Gúthy Andor: Ipolyi Arnold és a Szent István Társulat
DR. GUTHY ANDOR: Ipolyi Arnold és a Szent István Társulat Ipolyi Arnold a magyar szellemi élet egyik legsokoldalúbb személyisége volt. Szinte minden érdekelte: a teológia mellett a történelem, irodalom, művészetek, néprajz, pedagógia. Kézjegyét, sőt annál többet, alkotó szellemének pecsétjét minden területen ott hagyta. Még azokon a területeken is emlékezetes munkát végzett, ami távol állott érdeklődési körétől, például az adminisztrációban, ami elől mint plébános, mint püspök nem térhetett ki. Nemcsak mint alkotó, író, tudós, de mint szervező is eredményesnek bizonyult. Szinte magától értetődő hát, hogy bekapcsolódott a Szent István Társulat életébe is, és bár rövid ideig működött itt mint alelnök — 1869. V. 11-től 1872. III. 19-ig, tehát nem egészen három évig —, mégis a Társulat történetírói Ipolyi-korszakot emlegetnek, mert hároméves működésével jelentős kezdeményezéseket indított el, melyek lemondása után is folytatódtak. A Szent István Társulatot Fogarassy Mihály nagyváradi kanonok, utóbb erdélyi püspök hozta létre, szívós munkával, „Jó és olcsó könyvkiadó társulat” elnevezéssel, 1847-ben. Alapszabályait 1848-ban hagyta jóvá az első független, felelős magyar kormány. Az alapszabály szerint oly könyveket szándékozott „olcsó áron kiállítani, s a katholikus nép között elterjeszteni, melyek benne a katholikus hitvallásróli meggyőződést szilárdítsák”. Szó volt az alapszabályban imádságos könyvek, evangéliumos könyv, bibliai történet, szentek élete, egyházi szertartások és ünnepek magyarázatát, népszerű egyházi történetet tárgyaló könyvek és más ájtatos és hasznos könyvek kiadásáról. A Társulat fővédőjéül a magyar katolikus egyház fejét kérték fel s a mindenkori prímás azóta is betölti ezt a tisztet. Az eredetileg papi egyesületnek tervezett Társulat már megindulásakor, 1848-ban megkezdte, Fogarassy ösztönzésére, a világi tagok toborzását is. Ahogy az alapító írta a Religio című folyóirat 1848. V. 4-i számában: „Eljött ideje, hogy a magyarhoni katholikusok, kik a papokkal és főpásztorokkal egyesülten különben is csak egy testet képeznek, a társulati téren is bizonyítsák be, hogy készek testvérileg egyesülni s egyesített erővel létrehozni mindazon intézkedéseket, melyeket az újabb kor szükségei megkívánnak, vagy a melyek által az egyház függetlensége és szabadsága biztosíttatik.” És: „A népre kiterjesztett jogok korszakában a katholikusoknak is megnyílt a tér: egyházuk külső igazgatásában, a nevelés és oktatás előmozdításában, a szorosan papi és belegyházi hatalom sorompóin kívül, a papsággal kezet fogva, résztvenni.” A 33
