Cséfalvay Pál - Ugrin Emese (szerk.): Ipolyi Arnold emlékkönyv (1986)
Török József: Ipolyi Arnold és az egyház története
tudományos iskolát szervezni.”23 Ugyanezen beszédében a korabeli francia történetírás „művészi magaslataidnak az előzményei között a „maurinusok óriási munkálatai”-t említette meg.24 A fenti idézetből nyilvánvaló, hogy Ipolyi számára a történelmi kutatásokban és az egyháztörténetírásban az eszmény a maurinus iskola közösségi munka- módszere volt. A Magyar Történelmi Társulat megalapításában és további munkájában játszott szerepének egyik indítéka ez. A maurinusok nem választották el élesen az egyháztörténelmet az egyetemes történelemtől. Példájuk nyomán Ipolyi is megtanulta egyben szemlélni a történelem különböző részterületeit, s egész munkássága ezt bizonyítja. Osztozott korának a történelemről vallott, s ma már részben túlhaladott nézeteiben is, de feltétlenül figyelemre méltó a kritikai szempontokon túl a nagyobb összefüggések megláttatására irányuló törekvése: „Bármily legyen a históriai kritikának tisztje: az események és tények, a történeti alakok és szereplők, sőt a koreszmék, a közérzet és közszellem bírálata, szóval az elevenek és holtak feletti ítélet; egyről soha sem szabad megfeledkeznie, s ez az egy az: hogy mindenben a nemzet politikai egységének és összetartozásának eszméjét, annak feladatát és hivatását kell szem előtt tartania.”25 Bár e megállapítás elsődleges mondanivalója vitatható, helytelen lenne emiatt az újra meg újra jelentkező szintézisre törekvést föl nem fedezni, amely helyenként történelemfilozófiai és történelemteológiai színezetben sem szűkölködik.26 Ha az egyháztörténelmi vizsgálódások határait a maurinusok nyomán jelöljük ki, akkor bátran állítható, hogy Ipolyi munkásságának túlnyomó része az Egyház történetének helyesebb megismerését segíti még akkor is. ha időnként ő maga máshová helyezte a hangsúlyt. A történelem tudományának művelésével kapcsolatos eddigi, jobbára pragmatikus jellegű megállapítások után még a történelem művelőjére vonatkozóan is érdemes néminemű vizsgálódást végezni. A múlt elkötelezett kutatójának lényeges tulajdonságai közé tartozik az intellektuális becsületesség és az erkölcsi bátorság. Ipolyi Arnold ezeknek birtokában volt, ugyanis Veresmarti Mihály életének megírása, munkáinak kiadása erre elégséges bizonyítékul szolgál. Miért lehet ezt bátorsága és becsületessége mellett érvként felhozni? Elegendő az autonómia-harcra, az I. Vatikáni zsinat hazai visszhangjára, az országgyűlésen elhangzott vagy a liberális sajtóban megjelent katolikusellenes támadásokra utalni, és a szóban forgó kor egyházpolitikai helyzetéről alkotott idilli kép egyszerre szertefoszlik.27 A protestánsból katolikussá lett Veresmarti életét a protestáns tábor inkább olvasta, mint a katolikus. A francia kortárs történész, Jules Michelet arra figyelmeztette kollégáit, hogy „legyenek mindig készek ellenállni saját előítéleteiknek, az olvasók előítéleteinek, és végül a kortársak illúzióinak”. Idézzük csak fel Tordai János pozsonyi ferencrendi szerzetes alakját,28 és Ipolyi pártatlansága világosan előttünk áll. 28
