Cséfalvay Pál - Ugrin Emese (szerk.): Ipolyi Arnold emlékkönyv (1986)

Török József: Ipolyi Arnold és az egyház története

történetéhez, az egyháztörténelemhez. Kevés lenne, ha csak azt állapítanánk meg, hogy Ipolyi a történelemtudományok területén bizonyos mértékig autodidakta volt. Igaz, erről a Magyar mythologiát ért erős bírálatok után ő maga is szólt,13 de a lényeg mélyebben van. Az idézett beszéd e néhány mondata mögött a történelem tudományának alapvető igazságai rejlenek. Ipolyi ezeket egyetemi évei alatt sajátította el, s a későbbiekben mindig következetesen ragaszkodott hozzájuk. Általános érvényű alapigazságokról van szó, amelyek az egyháztörténelemre éppúgy érvényesek, mint a történetírás egyéb területeire. Ipolyi világosan látta, ezek megkerülése könnyen oda vezethet, hogy csakis a jelennek van igaza, jóllehet éppen a történelem az a tudomány, ahol a jelennel szemben időnként a múlt ragadja magához az igazság pálmáját.

Ipolyi forráskiadásai elkészítésével már vallott az első alapelvről: nincs történelemírás a forrásokkal való közvetlen érintkezés nélkül. „A történettudomány alapja a kútfő-vizsgálat lévén ...” — kezdi, amikor báró Mednyánszky Alajos forráskutatói tevékenységét méltatja. A deákmonostori bazilika ismertetésénél először az okleveles anyagot veszi számba.14 Nem azért dicséri Mednyánszky oklevélgyűjteményét, mert az emlékbeszédhez nincs elegendő témája.15 Az okleveles forrásanyag ismeretét, szakszerű felhasználását e gyűjtemény tanulmányozásakor, rendezésekor mélyítette el.

A kutató nem maradhat meg egyedül az írott forrásoknál, a múlt minden megmaradt emléke forrás-jelleggel, forrás-értékkel bír. Ezért Ipolyi művészet- történeti munkásságát tágabb megközelítéssel egyháztörténeti segédtudomány művelésének is föl lehet fogni. Számtalan példa bizonyítja ezt, a deákmonostori román bazilikától kezdve Eger régi székesegyházán át a kunok bél-három-kúti, másképp apátfalvi apátságáig.16

Akadémiai székfoglaló beszédében sort kerített a deákmonostori bazilika hely- és műtörténeti leírásán túl az egyes helyiségek funkcióinak vizsgálatára is. Ezt a szerzetességtörténetből (például Mabillon, Marténe, Durand, D'Achery, Henriquez) vett tekintélyes összehasonlító anyag segítségével olyan magas, kora tudományos követelményeit mindenben kielégítő szinten végezte el, hogy monográfiájának ezen része17 a hazai szerzetességtörténet egyik eleddig elhanyagolt részterülete számára a továbbiakban példaként jöhetett számításba.

Mindez igaz annál inkább is, mert a történelem, s így az egyháztörténelem mint tudomány elképzelhetetlen a többi humán tudomány nélkül, azokkal szorosan együtt kell munkálkodnia. Ebből egyenesen következik, hogy a történelemnek, vagyis a múlt ismeretének a teljességre kell törekednie. Az ember múltjából számára semmi sem lehet idegen. Szűkkeblűség lenne például Ipolyi Arnold szemére vetni, hogy Besztercebányára kerülve miért nem dolgozott föl több egyháztörténeti adatot püspökségével kapcsolatban, ehelyett miért Besztercebánya műveltségtörténeti vázlatát írta meg.18

26