Cséfalvay Pál - Ugrin Emese (szerk.): Ipolyi Arnold emlékkönyv (1986)
† Gervers-Molnár Veronika: Ipolyi Arnold hímzésgyűjteménye. A magyarországi hímzés történetének vázlata
voltam Szebenben, az szkófiumnak singjét nyolc forinton és a fejérit (ezüst) hétnél alább meg nem vehettem az örményektül.”89 A XV. század végétől már valódi török hímzések is eljutottak hazánkba. Egyeseket harcban, zsákmányként szereztek, másokat sarcként követeltek szabadulni vágyó török raboktól. Diplomáciai tárgyalások alkalmával a törökök gyakran adtak ajándékba hímzett kendőket. Ezt a szokást a magyarok is átvették, amire jó példa Bethlen Miklós feljegyzése 1679-ből: „Reverend abbé az új (francia) követ beiktatása után búcsút vön először a fejedelemtől, ki neki két szép lovat ajándékozott saját istállóiból, aztán Teleki »minisztertől« ki egy harmadikkal kedveskedett, s végre elutazásában nagybátyám, Bethlen Farkashoz tért be, kitől egy negyedik lovat kapott. Ami azonban minket erdélyieket leginkább meglepett, az a fejedelemasszonynak iránta tanúsított példátlan kitüntetése volt, ez ti. hat darab finom hímzett török keszkenővel ajándékozd meg, mely kegyben még eddig semmiféle más küldöttet nem részesíte. Hölgyeink ilyen munkákkal foglalkodnak elvonultságukban.”90 Török hímzéseket vásároltak is. Bethlen Gábor számadásai mutatják, hogy a fejedelem számára „aranyas végű patyolatot”, „skófiumos vánkos héjét”, „skófiumos keszkenőt”, „selymes keszkenőt” és egy „öreg bulya vászonra varrott abroszt” hozattak Isztambulból.91 A XVII. század első felében a hímzéseket már nemcsak egyedi darabként varrták a törökök, hanem háziiparszerűen egész sorozatokat készítettek. Jól mutatja ezt 1631-ben Brandenburgi Katalin I. Rákóczi Györgytől visszakövetelt javainak jegyzékében ez a bejegyzés: „Egy vég patyolat, kiben tizennyolc aranyos végű keszkenyők vannak egy végben, melyeket egymástól még el nem metéltek.”92 Török varrómesterek és varróasszonyok, úgynevezett bulyák hazánkba is eljutottak. A varróbulyák nagy része fogolyként került az udvarházakba. 1596- ban Thurzó György a harctérről írta haza feleségének:. „Egy igen varró bulát szereztem, édes szívem, akarván ezzel is mint én lelkömnek és szívemnek kedveskednem.”93 Az egri kapitány felesége számára a harcmezőn fogott el török varróasszonyokat.94 A varráshoz értő bulyákat a kótyavetyéken adták és vették. Például Zokolyné Thelegdy Katának húgához, Rákóczi Zsigmondnéhoz Kisvárdában 1600-ban írt levelében ez áll: „kérem kegdet mynth zerelmes azzonyomat Eöchemet, hogi kegmed engem se feleichen el, hanem külgjön kegmed walami varró Török azzont, mert mind ezen betteges állapattal el küldtem volt Zokoly Albert uramath Kaloban az kottya-vettyjére. De többet nem hozhatott égj nagj Török leannal az is fölötte draga, en magam soha meg nem attam volna erette. Varr azért, de hogj igen io volna, nem igen dichirhetem.”95 Bánffy Istvánná Országh Magdolna pedig török szolgálóleányától tanult török hímzést.96 179
