Cséfalvay Pál - Ugrin Emese (szerk.): Ipolyi Arnold emlékkönyv (1986)
† Gervers-Molnár Veronika: Ipolyi Arnold hímzésgyűjteménye. A magyarországi hímzés történetének vázlata
a kézimunka-oktatás szemléltető példányaiként mind szélesebb körben ismertek legyenek. A növendékek által készített szebb darabokat gyűjteményébe iktatta. Nagyváradi püspökségének évében, halála előtt néhány héttel (1886. október 23-án) állíttatta ki hímzésgyűjteményének 271 darabját, amelyhez Czobor Bélával készíttetett szakkatalógust. Ezzel a kiállítással nemcsak a nőnevelést akarta szolgálni, hanem kora művelt közönségének ízlését is helyes irányba terelni, s a nemzeti kultúra kincseinek megbecsülését figyelmébe ajánlani.5 Ipolyi Arnold a Bach-korszak elnyomatása idején szerezte hímzésgyűjteményének java részét, s ezzel is a nemzeti kultúra értékeire irányította a figyelmet. Korában (1859) ezt a szándékát megfelelően is értékelték. A Vasárnapi Újság megrajzoltatta arcképét, s munkásságát vezércikkben méltatta: „Egy név tudósaink díszes sorából. Azon jeleseink között, kik örvendetes lendületű tudományos irodalmunkat az utolsó évtizedben múlhatatlan becsű művekkel gyarapították, kitűnő helyet foglal el Ipolyi Arnold... hazai régiségeink s történeti kútfőink észleletében tett vizsgálódásai, különösen építészeti s egyéb műemlékeinkre vonatkozó, továbbá oklevél-, pecsét- és címertani tanulmányai következtében megvan teljes reményünk arra, sőt egyes munkái teljesen igazolják már e reményt hogy hazai régiségtudományunk tőle nyerendi leghathatósb lendületét.” Hivatkozik a szerző Ipolyi célkitűzésére: „Igyekezünk megmutatni azt, ami még nem létezik. Minden egy illy lenézett régi kőben és durva ábrában egy darab műtörténetünk — melly úgy is elég pallag van veszendőben.” Végül megállapítja, hogy „nemzeti emlékeinknek s hagyományainknak buzgóbb felkutatása s kegyeletesb megóvása kétségkívül Ipolyi fáradalmainak köszönhető, s új korszakunk az ő nevéhez fog örökre tapadni.”6 Sajnos nem ismerjük Ipolyi hímzésgyűjtésére és az egyes darabokra vonatkozó jegyzeteit, de tudatában volt annak, hogy a gyorsan változó idő ezeknek az emlékeknek a legnagyobb pusztítója, s amit kutatásai közben megszerezhetett, gyűjteményében elhelyezte. Munkáinak egyes helyein fontos utalásokat találunk. Egyik előadásában ezt mondta: „Jelenleg a népviselet, a háziipar már mind inkább eltűnőben van eredetiségéből. A civilisatio árjának ama nivelláló hatása, mely egyenlítő, romboló munkáját rendesen a kiválónak, a kitűnőnek,... az eredeti s egyéninek elmosásával kezdi, már nem sokára elsöpri ezt is. Szerencsére hogy még az utolsó órában nyomait felismertük, másképp itt is csak egy tabula rasa maradt volna számunkra. Ezzel is szegényebbek leszünk vala, ősiparunk eleven végnyomait sem lévén, mint annyi mást, végig elveszettet, többé képesek kimutatni. Még így legalább könyvben és múzeumban, kiadásainkban s kiállításainkon, ha nem a népéletben és nemzeti műformáinkban is, fenntarthatjuk és örökíthetjük ős népiparunk eredeti mintáit, motívumait.”7 Ipolyi Arnold a saját korában a leghaladóbb szempontú tudományos vizsgálója volt a nemzeti értékeknek s pontosan tudta, hogy a nemzeti kultúra 166
