Cséfalvay Pál - Ugrin Emese (szerk.): Ipolyi Arnold emlékkönyv (1986)
† Gervers-Molnár Veronika: Ipolyi Arnold hímzésgyűjteménye. A magyarországi hímzés történetének vázlata
történetébe a népi hímzések is beletartoznak. Ezért van olyan nagy értéke hímzésgyűjteménye megmaradt darabjainak, mert a Nemzeti Múzeum, Néprajzi Múzeum és Iparművészeti Múzeum előtti korból származó hímzések egy letűnt és fel nem támasztható magyar művészetnek a remekei. A Néprajzi Múzeum 1871-ben alakult, de hímzésgyűjteményét kezdetben nem a helyszínen gyűjtötték, hanem vásárolták, s ezért az Ipolyi Arnold gyűjteménye reprezentáns darabjaiban sokkal hitelesebb. Datált darabok is vannak köztük 1759-ből, 1775-ből, 1818-ból, 1828-ból. Egységben és fejlődésben szemlélte a darabokat s megállapította: „Bennük olykor még a népek fejlődése menetének egész története is rejlik. Származásáról, más népekkel való érintkezéséről, vándorlásainak és letelepedései történetének egész művelődési skálája észlelhető lesz ezekben, ha egyszer majd teljesen bírjuk s a végső részletig elemezve, átvizsgáljuk a bő anyagot, melyet a házi műipar emlékei nyújtanak. Talán felfedezhetjük akkor külön nemzeti műiparunk alapeszméit, műalkotó idomainkat beszőve és kihímezve egy és más sajátos ornamentikus alapelemeibe.”8 „Könnyen felismerhetjük még ékítményeiben a keleti és bizánci ornamentika és ennek alakzatai mellett a primitív, az elvadult és eltévedt naturalisticus írást. Majd feltűnik a sajátos, különváló kedvenc alakzatok körvonala is, amint azok egyre ismétlődnek. Sokszor szálról-szálra, színről-színre észrevehetjük bennük, mint szőtte műeszményeit és képeit, ábrándjait és vágyait hímzésekbe, melyek nem a piacra, hanem a családi szentély boldog ünnepi eseményei számára készültek.”9 „Ős háziiparunk, mely eddig minden tudtunkon kívül létezett, díszesen és dúsan megállotta helyét még a többi nemzetek versenyében is és a bécsi világkiállításon.” „Majd most fogiuk ismét itthon... háziiparunk műveit és mintáit ismerni. Majd most fogjuk, fonása és szövése, hímzése és kötése érdekes és ornamentális alakzatait méltánylani, melyeket culturája őskorából antik műveltségünk örökségeként hozott át, ott találjuk őket sok helyütt népünk főkötőin, ingvállain és párnáin, egri és somogyi cifraszűrén és tulipános ládáin: mintegy ott feledvén rajtok ékítményi műízlésünk több száz vagy ezer éves alakzatait.”10 Halála előtt írt végrendeletében: „Egyházi és más gyűjteményeit egyházának, és hazájának, különösen nemzeti műveltségi intézetek gyűjteményeinek ajánlotta fel. Kívánja, hogy gyűjteménye főpapi székhelyen múzeumok alapját képezze, és így az egyházi művészetnek s a nemzeti kultúrának tényezőjévé váljék. Amennyiben ezen óhajtásának valósítása nem mutatkozna lehetségesnek, akként rendelkezett, hogy gyűjteménye az Esztergomban vagy Budapesten alapítandó keresztény múzeum alkatrészét képezze.”11 Hímzésgyűjteményének megmaradt része az első világháború után az esztergomi Keresztény Múzeumba került. A képzőművészeti gyűjtemény 167
