Cséfalvay Pál - Ugrin Emese (szerk.): Ipolyi Arnold emlékkönyv (1986)
Rúzsa György: Ikonok az Ipolyi-gyűjteményben
RÚZSA GYÖRGY: Ikonok az Ipolyi-gyűjteményben Ipolyi Arnold gyűjteményéből jelenleg tíz ikonról van biztos tudomásunk.1 Ebből nyolc az esztergomi Keresztény Múzeumban, egy a budapesti Szépművészeti Múzeumban található, egy pedig elveszett. Célunk, hogy e kilenc meglévő ikont bemutassuk, pontosítsuk muzeológiai meghatározásukat és kijelöljük Ipolyi Arnoldnak mint ikongyűjtőnek kiemelkedő helyét az ikongyűjtés történetében. A Keresztény Múzeum viszonylag kevés ikont tartalmazó, ám jelentős ikonkollekciójában2 fontos helyet foglalnak el az Ipolyi-gyűjteményből származó ikonok. E nyolc ikon közül négyet a kölni Ramboux-gyűjteményből vásárolt.3 A legjelentősebb kétségkívül egy igen magas művészi értékű és ikonográfiái vonatkozásban különleges triptychon.4 (23. kép) Középső részén négy jelenetet találunk. Baloldalt fent és lent Remete Szent Antalt festette meg a művész, amint a démonok kínozzák. A jobb felső szélén a Patmosz szigeti barlangot láthatjuk, ahol Szent János evangélista Prohorsznak a Jelenések Könyvét diktálja. Alatta egy viszonylag ritkán ábrázolt jelenet: Szent Pál diktál Aranyszájú Szent Jánosnak. A felső és az alsó jelenetek, melyek összetartoznak, eredetileg egy-egy álló téglalap alakú ikontáblára készültek, és később illesztették őket össze. így elképzelhető, hogy több képből állhatott az eredeti alkotás. Hasonló méretűek az álló téglalap alakú szárnyak is. A bal oldali szárnyon Dávid királyt, a jobb oldalin pedig Szent Fanurioszt láthatjuk. A feliratokat egyébként több helyütt átfestették. Ez utóbbinál például tévesen Szent Gábrielt írtak. A Ramboux- katalógusban arkangyalként,5 a Keresztény Múzeum részletes és alapos 1948-as katalógusában pedig Szent Györgyként szerepel.6 Ám Szent Fanurioszra utal a jobbjában lévő kereszten elhelyezett gyertya, továbbá a jobb- és baloldalt lecsüngő három-három jellegzetes hajtincs. Míg a szárnyakon részletezően megfestett, díszes öltözékű alakokat ábrázoltak, addig a középső rész egyszerűbb, összefogottabb s bizonyos feszültséget hordoz. Valószínű, hogy a szárnyakat és a középső részt nem egy mester festette. A művet az 1967-es Ramboux katalógus nagyjából XIV. századinak tartja,7 az 1948-as katalógus pedig XVIII. századinak.8 A XIV. századi bizánci ikonok természetesen ikonunknál sokkal szigorúbbak, még kevéssé részletezők és kevéssé mozgalmasak. Igaz, hogy ikonunk a késői Paleologosz-kor, vagyis a XV. század első felének művészetétől 116
