Emlékkönyv a Városi Zeneiskola 30 éves évfordulójára 1962-92 (1992)

- 2 ahogy én legfeljebb egy szöveget: ami a hangjegyek betűi, sorai mögött van, az is megelevenedik előttük, az is megszólal bennük. És mindezt képesek bármikor felismerni, felidézni, sőt helyesen és szépen megszólaltatni, énekszóvá tenni, átadni hangszerek billentyűinek,

húrjainak - nekünk. önnönmagukat is kifejezve - mindnyájunknak. Még a hozzám hasonló avatatlanoknak is, aki - sajnos mit sem ért a harmóniák, dallamok nagyszerű rendjéből, csak valamit érezve - sejtve, csodálni képes.

Csodálom az iskolázott zeneértést: birtokosait, tanulóit és pedagógusait széles e világon. Csodálom az esztergomiakat is nagymultú műhelyükkel, a Zeneiskolával együtt. őket annál is inkább, mert közelről láthatók. Már nemcsak magánemberként, de a város kulturális életében, igy-úgy régóta részt vállaló közmunkásként - nézem a helyi zeneoktatás történelmét. így is, ez is: csodálatra méltó. Magántanitástól az "államositásig1’: átszervezések és

helyváltoztatások hosszú sorozatában, a mégis folyamatos működésnek a mégis fejlődésnek, szellemi és anyagi gyarapodásnak lehetünk tanúi. Csodálva szemlélhetjük, ahogy a "korosodás" - rendszeresen kitéve a megújulás kényszerhelyzeteinek" folytonos "fiata- lodássá” lényegül.

így köszönthetjük a legöregebb, a végleg "nyugalmazott", az idén 64 éves