Pauli Szent Vincze leányai meghonosítva Esztergomban ... (1865)

Az irgalmas nénék Magyarországban

147

nyitják, melyek Egernek legújabb programújából vannak ide átvéve:

„Es most egy pár szót magukról a nénikékről. Ruhájok nem valami vonzó szépségű, a széles lebegő fehér vászon-kalap, a zöldszinü ruha, a széles ujjú rekli, és egy nagy olvasó az övéről lefügve, ez az egész külseje. Nem tesznek örökös fogadalmat, hanem ezt egyszer minden évben, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, megújítják; de azért bármikor kiléphetnek a világba ; ők nem élnek örökös zár alatt, mint azon nénikék, kik magukat örök fogadalommal lekötik, az ő záruk a ruha, a melyet viselnek, és az engedelmesség erénye, ez őrzi őket a világ zajában, és azért láthatni őket a városban, a piaczon, a boltokban, a templomokban, ahová őket a szükség vagy áhitatuk vezérli. Naponkint reggel 4 órakor már talpon vannak, s mikor ajtatosságukat elvégezték, mindegyik kiszabott teendőjének végzéséhez indul, s a legközönségesebb, legdurvább munkától sem vonakodnak, ha azt Isten dicsősége, vagy a szegények, vagy betegek szolgálata kivánja. Egyszer valamely ünnep előestéjén láttam kettőt, hogy a templom kövezetét súrolták; azt mondom nekik, miért nem hagyják ezen munkát az itt lakó szegény asszonyoknak végzeni, kik az ilyet könnyen megtehetik, mert gyermekségüktől szoktak hozzá, s a nénikék azzal a felelettel szégyenítettek meg: „Nagy szerencse ránk nézve, ha Isten dicsőségére az ő templomának földjét moshatjuk.“ A sok beszédet nem igen szerethetik, mert, mint hallom, midőn közösen reggeliznek vagy ebédelnek, egy szót sem váltanak egymással, hanem azalatt egy a szentek életéből a többinek felolvas ; de azért nem kell gondolni, hogy valami sötét, komor, kedvetlen az életük, sőt inkább mindig vidámak, s e soroknak írója, ámbár nem ritkán találkozik velők, soha egyet kedvetlennek, levertnek, szomorúnak nem látott. Azt is tudom, hogy he- tenkint egyszer elvégzik a sz. gyónást és háromszor járulnak a sz. áldozáshoz, s egyszer egy évben mindenik nyolcznapi elvonultságban egészen Istennek és lelkének él, vagyis, mint nevezni szokás, sz. gyakorlatokat tart. Ily vallásos s imádsággal fűszerezett e jámbor szüzek élete. De váljon hacsak Istennel ily benső közlekedésű életet nem viselnének, lehetséges volna-e oly nehéz, oly önfeláldozó szolgálatot teljesiteniök, mint a minőt ők végez10*