Pauli Szent Vincze leányai meghonosítva Esztergomban ... (1865)

Az irgalmas nénék Magyarországban

148

nek? Ha mi egy kis alamizsnát adunk a szegénynek, ezt is meg- erőtetéssel teszszük; ezek pedig mindenüket elhagyták s virágzó ifjúságukban egészen feláldozták magukat a szegényeknek, betegeknek és nyomorultaknak szolgálatára, bogy azokat úgy ápolják, mint ahogy az anya szokta édes gyermekét ápolni, s ‘habár nem egy siilyedt lelkületű betegnek nagyságával, durvaságával s makacsságával találkoznak is, nekik csak az az egyetlen kívánságuk, hogy azoknak szolgáljanak, kiknek az Üdvözítő is szolgált. Sőt azon csoda, mely sz. Erzsébettel történt, hogy az ő haragra gerjedt férje a szegény koldus helyett, kit ágyában vélt találhatni, az édes Üdvözítőt találta ugyanott, naponkint óránkint ismétli magát az irgalmas nénikével, csakhogy megfordítva, az ő szeme a szegény betegben mindig az édes Üdvözítőt tekinti, mialatt mi ott gyakran csak egy igen undorító beteget szemlélünk. íme, ilyen az irgalmas néne! valódi követője ő Jézus Krisztusnak, ki lelkét adta juhaiért, ő is egészen feláldozza magát a szegényekért, legyenek bár azok katholikusok vagy eretnekek, keresztények vagy pogányok. Mi csoda tehát, ha még a pogány törökök is szintén vallásos tisztelettel és ragaszkodással viseltetnek irányokban. Nem rég a hires Abdel Kader muhamedán emir leánya, látva a nénikék önfeláldozó szeretetét, kereszténynyé lett, s elhagyva atyjának roppant gazdagságát s lemondva nagyszerű kilátásairól, a nénikék közé lépett. S ez nem egyetlen példa e tekin- kintetben, mert a nénikék között nem egy van, ki születésénél fogva grófi vagy egyéb magas rangú nemesi családhoz tartozik, ámbár van köztök nagyobb számmal egyszerű polgári osztályból való; de aki egyszer ide belépett, az már mind egyforma, az mind testvér, még főnöknőjöket is csupán testvérnek nevezik, s ez csak annyiban különbözik a többitől, hogy rendesen több a gondja s számosabbak teendői. Az ő életök mintaképe a keresztény testvériségnek és az Isten szeretetében gyökerező felebaráti szeretetnek e földön. Csak is az ily lelkek képesek oly önfeláldozó szere- tet-életre embertársaikért, kik magukat Istenért áldozzák fel. Szerencsés az intézet, mely kezűkre bízatott, szerencsések a betegek, kik ápolásuknak örvendenek, szerencsések a szegények és nyomorultak, kik gondjaik alatt élik le hátralévő napjaikat. Fran- cziaországban igen sok kisebbszerű mezővárosban sőt számos fa-