Pauli Szent Vincze leányai meghonosítva Esztergomban ... (1865)

Az irgalmas nénék Magyarországban

141

a boldogultnak e nagyszerű épület és intézet, azt csak a Mindenható tudja, mert az alapítónö mindig azon vala, hogy ne tudja a bal, mit tesz a jobb kéz és igy végrendelet sem maradt utána, hanem csak törvényes okmány, hogy minden, a mi halála után találtatni fog a kolostorban, az a kolostoré, miután már 1855-ben junius 19-én maga is beöltözvén irgalmas nénének, elosztván vagyonának nagy részét, tisztjei, cselédjei és szegények között, átadván a pinkafői uradalmat 25,000 p.forintnak fölvétele után boldogult férje örököseinek és megtartván nem magának, hanem kolostorának a hevesmegyei jószágát és azon 60,000 forintot, melyet neki évenkint a Széchenyi család fizetett édes atyja végrendeletének értelmében.

1856-ban megnyilt az intézetben a nyilvános leánytanoda 120 tanulóval, nem sokára rá az óvoda 50—60 kisdeddel, a munkaiskola 50—60 tanonczczal és az árvaház 20 árva leánykával. A mindennel ellátott valóban mintakórházban 30 ágy létezik, és eddigelé már 2470 beteg nyert benne ápolást. A szembajokra nézve az intézet különös osztálylyal bir, és Dr. Stöhr vasmegyei t. főorvos ügyes keze már több mint 300 műtétet végzett oly szerencsés sikerrel, hogy hire messze elterjedt a honban és határain kivlil is. Gyűlnek is össze intézetében a szenvedők az egész dunántúli részből, aztán a szomszéd két német tartományból is, kik mind ingyen nyertek eddigelé az alapítónő bőkezűségéből ápolást és gyógyszereket is.

Mint irgalmas néne az engedelmesség, az alázatosság és a keresztény irgalmasságnak valódi példánya vala grófnőnk. Magára nézve semmi kivételnek helyt nem engedett. Agg korának daczára, a mig csak birta, naponkint reggeli 4 órakor kelt, és midőn rajta volt a sor, éjenkint virasztott a betegek körül. Sokszor elvonta szájától a legjobb falatot és a szegényeknek osztotta ki, és amit ebédjéről félre tehetett, meggazdálkodhatott; azt a házi szegényeknek vitte vagy küldé el. A betegek vigasztalásához, fölvidámitásához különösen értett, gyakorta szép csengő hangjával vigasztaló esti éneket énekelt nekik. Egykoron épen nevenapján hoztak neki egy szegény beteget, és ő a legnagyobb szeretettel sürgött-forgott körűié és elkészíté őt a haldoklók szentségeinek ajtatos fölvételére. És midőn a súlyos beteg még