A Tanácsköztársaság napjai Esztergomban (1960)

Tóth István: A Tanácsköztársaság hétköznapjai – Közigazgatási intézkedések Esztergom vármegyében és Esztergom városában

A 2056/1919 sz. irat szerint egyszersmindenkorra le kellett tiltani Reich Izrael bátorkeszi rabbi illetményének kifizetését, mivel a budapesti VII. kér. munkás- és katonatanács félrevezetésével olyan illetményt is fel akart venni, amire nem volt jogosult.

Nem esztergomi eset, de megemlítjük annak bizonyítására, hogy a hívők egyetértéssel fogadták az egyházi adó megszüntetését. A kápolnai plébános például azért ment panaszra a tanácshoz, „mert a „hívők” megtagadták az egyházi adó fizetését s a gondoskodást papjukról. A tanács tagjai először nem tudták mitévők legyenek, hiszen nem kénysze- ríthettek senkit egyházi adó fizetésére. Azt sem hagyhatták azonban, hogy a plébános éhen haljon. Végül elhatározták, hogy munkanélküli segélyt fizetnek neki.” (Hajdú Tibor: Tanácsok Magyarországon 1918— 1919-ben, 246. o.)

A kisemberek „mindennapos ügyeivel” foglalkozó akták közül érdemes részletesen megismertetni a Kónyái Kis Albert segéddé avatásával foglalkozó iratot. Az övéhez hasonló ügyek sorát találhatjuk az egyes ipartestületek tizenkilences iratai között.

Kónyái Kis Albert 1913—14-ben háromszor szökött meg mesterétől. Utoljára a szerződtetési idő lejárta előtt mintegy két hónappal. Ezért a mester a szerződést felbontotta, így kárbaveszett a nyomdásztanuló négy esztendeje. 1914-ben ezt írta a főjegyzőnek:

„Én 1910. augusztus hó 20-án azzal a szándékkal állítottam be Laiszky úrhoz, hogy ott a betűszedés művészetét kitanuljam. Laiszky úr fel is vett az előírt 4 évre s így 1914. szeptember 1-én kellett volna felszabadulnom. Az első években egész tisztességesen ment minden, de már az utolsó éveimben kosztot sem adtak jót, úgy hogy kénytelen voltam saját pénzemen magamat eltartanom, holott míg ott voltam, egy fillért sem kaptam. Egy ízben elbocsátotta kocsisát, akit én szívességből helyettesítettem ott lévő kollegámmal, de ő követelte tőlem későbben, hogy lovat pucoljak, befogjak stb. Cselédnek is alkalmaztak, sőt napszámos is voltam, mert sokszor ki kellett mennem a szőlőbe krumplit szedni s gyümölcsöket, korán reggel 4 órakor, sőt az is megtörtént, hogy éjjel 1 órakor kiküldött Jancsi fiával a szőlőbe hordókat festeni, meglehetős hidegben, onnan haza jövet reggeli nélkül dolgozni késő estéiig. A munkaidőm előírás szerint reggel 8-tól 12-ig, 2-től 1/2 7-ig, holott én reggel 5—6 órától dolgoztam 1/2 1-ig, akkor ebédeltem, mely 15 percig sem tartott, mert már zavart be Laiszky úr dolgozni s dolgoztam este 8—9-ig, néha éjfélig. Vasárnap is kellett templom helyett dolgoznom. S a köszönet érte az volt, hogy haza sem mehettem csak minden 9-ik vasárnap s akkor is mikor visszamentem, nem kaptam enni, de dolgoznom kellett. S bár nem voltam rossz munkás, sőt mindennek dacára tiszteltem és szerettem, de nem bírtam tovább és szabadulásom előtt már annyira el voltam keseredve, hogy kénytelen voltam otthagyni. Mert bocsánatot kérek én nem kocsisnak, cselédnek, napszámosnak és rabnak mentem hozzá, hanem hogy szakmámat kitanuljam, ami pedig annyit jelent, hogy nyomdásztanulónak s nem urasági inasnak szolgai

26