A Tanácsköztársaság napjai Esztergomban (1960)

Tóth István: A Tanácsköztársaság hétköznapjai – Közigazgatási intézkedések Esztergom vármegyében és Esztergom városában

1919-ben, a helyezkedők közül, Meszéna Kálmán beadványával is találkozunk. A „nemes” Meszénák közül való ügyvéd így írt az esztergomi direktóriumnak: „Miután ügyvédi munka ma nincs, irodai munkák szünetelnek, kérek erőmnek és képességeimnek megfelelő foglalkozást számpmra adni.” (695/1919.)

Érdekes az esztergomi bankigazgató Gróh József 1919. március 24-én kelt bejelentése, melyet a kormánybiztoshoz intézett:

„Miután az ez idő szerinti népkormány elhatározó lépése egyedül alkalmas arra, hogy Magyarország területi integritását megmentse és ezen cél érdekében ma minden polgárnak minden mellék tekintet nélkül egyesülni kell, van szerencsém értesíteni Kormánybiztos Urat, hogy az esztergomi keresztény socialista párt a mai nappal feloszlik és tagjai teljes erővel fogják a néptanácsot a kitűzött közös cél érdekében támogatni. Fogadja különös tiszteletem kifejezését. Gróh József pártelnök.”

Március 24-én már a direktórium gyakorolta a hatalmat, de Gróh „jogászi meggondolással” —mégsem a proletárhatalom legfelsőbb megyei szerve előtt tette le a fegyvert. Az 1938-as monográfia felfedi milyen „őszinték” voltak a keresztény szocialista párt elnökének Ígéretei a „közös cél” támogatásáról.

„Néczin Jenő. . . egy napon megjelent az Esztergomi Kereskedelmi és Iparbankban és dr. Gróh József igazgatót arra hívta fel, hogy a bank készleteit a pénztárak kulcsaival együtt bocsássa rendelkezésére. [N é- czin Jenő pénzügyi népbiztos volt T. I.] Dr. Gróh József ekkor kijelentette, hogy a kulcsok hollétéről nem tud s hogy a vörösök tovább ne zaklassák, a kulcsoknak biztonságba helyezése után Esztergomból titokban eltávozott. . . Megemlítjük, hogy dr. Gróh a bank készleteinek elrejtéséről is gondoskodott. . .”

Gróh Józsefnek a portréjához tartozik az is, hogy a Felszabadulás után ő volt a védőügyvédje Mindszenty bíborosnak abban a nagy perben, melyet népi demokratikus államunk folytatott a hazaáruló főpappal szemben.

A munkások, parasztok, a dolgozó nép soraiból kikerült értelmiségiek a Tanácsköztársaság első óráitól kezdve a munkáshatalom iránti őszinte odaadással ajánlották fel dolgos kezüket, tehetségüket a nép szolgálatára, Erről is több irat tanúskodik.

Farkas Gyula például ezt írja beadványában:

„. . . egy éve álláshoz nem bírtam jutni dacára a sok utánajárásnak, mert azelőtt a protekció jutott csak előnybe, pedig én is dolgozni akartam és azért munkát itt kérek. . . Mint tönkretett, rokkant katona nélkülözésben élek. Azért fordulok készséggel Önökhöz, kedves Elvtársak, hogy helyzetemen valami hivatali állással segítenének. Ezáltal nemcsak én, de özvegy édesanyám és kis testvérem is segítve lesznek, akik úgyszintén érzik a szegények sorsát. . . maradok igaz proletár testvérük.” (1283/1919)

Farkas a közellátási ügyosztály rekvirálási osztályán kapott beosztást.

14