A Tanácsköztársaság napjai Esztergomban (1960)

Tóth István: A Tanácsköztársaság hétköznapjai – Közigazgatási intézkedések Esztergom vármegyében és Esztergom városában

De mielőtt [a tanács T. L] napirendre térne a nép megbántása felett, előbb követeli, hogy a községháza kulcsait, a községházáról elvitt aktákat, különböző adóíveket, nevezetesen: gazdák-, élelmezési-, fogyasztási-, bor- és húsnaplót, útadó-, kéményseprési-, ebadónaplókat a legrövidebb idő alatt köteles legyen kiadni. Süttőn levő lakását ürítse ki, mert mi jogon van neki két lakása, míg más tisztességes proletár kislyuk- ban szorong gyermekeivel.

Követeljük, hogy a község gabona készletéből 12 q 56 kg gabonát, a községtől kieszközölt 3000 korona kamatmentes kölcsönt, a község rétföldjei mentén lebotolt, illetőleg kivágott fák megtérítésére 1000 korona összeget, valamint a hadisegély nyugták kiállítása körül elvont koronákból körülbelül 15 000 korona összeget meg nem térit, addig itt levő vagyonát, ingó és ingatlan dolgait lefoglaljuk és saját hatáskörünkben a termelés érdekében az ügy elintézéséig is üzemben tartjuk.

Hallgassátok meg proletár testvérek a megsértett és megzsarolt proletárok panaszát és mielőbb ítéljetek igazságosan, de keményen.”

Az esztergomi munkás- és katonatanács „a feljelentők között kölcsönösen felmerült panaszok kivizsgálására”-—a törvényességet betartván — bizottságot küldött ki. További részletek nem ismeretesek, de sokat jelent a jegyzőhöz írt levél fogalmazványa: „Felhívjuk, hogy a községi ügyvitelre vonatkozó könyveket 48 óra alatt ide mutassa be. Elmaradás esetén forradalmi törvényszék elé állítjuk.”

A régi tisztviselők közül nem egy próbált bentmaradni az új hatalom közigazgatásában, — amint a magasabb funkciót betöltő Esztergom vármegyei kormánybiztos-főispán, Majláth Géza esetében is láttuk. Akinek sok vaj volt a fején, meglépett. Volt, aki sorozatosan meghosszabbított betegszabadsággal húzta ki magát az új rend szolgálata alól, •— várva a helyzet megfordulását.

Osváth Andor esztergomi városi főjegyző például a proletárdiktatúra kikiáltása után nyomban betegszabadságot kért s orvosi bizonyítvánnyal igazolta, hogy „előreláthatólag legkevesebb két-három hónapig mindenféle szellemi foglalkozásra képtelen. ” Utóbb, 1938-ban egyébként ő volt a szerkesztője Komárom és Esztergom vármegye monográfiájának, amely útszéli hangnemben foglalkozik a Tanácsköztársaság esztergomi eseményeivel.

A feudálkapitalista rendszer gondoskodott arról, hogy az állami tisztviselőkbe — kizsákmányoltságuk ellensúlyozására, és hogy megakadályozzák a dolgozó tömegek összefogását —• beleneveljék a munkás- osztály lenézését, saját „magasabbrendűségüket.”

S ez nemcsak 1919-ben volt így. Hogy a származás, a családi címer iránti tisztelet milyen mélyen élt egyes tisztviselőkben, kitűnt a Fel- szabadulás utáni tanácsválasztás idején is. Nem egy régi vágású hivatalnok megdöbbent, mikor munkásember lett az első megyei tanácselnök, aki — horribile dictu — ráadásul nyitott inggallérban jelent meg hivatala átvételekor.

13