A Tanácsköztársaság napjai Esztergomban (1960)

Dévényi Iván: Kernstok Károly részvétele a haladó művészeti és politikai mozgalmakban

zuk meg az újabb vérontást”. . . „A kapitalizmus, amelyet jelenleg az entente képvisel és a munka: Oroszország ütközik össze a közeljövőben. Az előbbi katonai és erkölcsi ereje napról napra gyengül, — Oroszország hadereje az erő, rend, fegyelem és szervezettség dolgában van olyan jó, mint a háború elején a porosz hadsereg volt.” (Megyei törvényhatósági bizottsági jegyzőkönyvek, 1918. év, esztergomi áll. levéltár.) Amikor 1919. márc 21-én létrejött a Magyar Tanácsköztársaság, a művészeti direktórium Kernstokot bízta meg a Nyergesújfalun létesí­tett képzőművészeti szabadiskola vezetésével. A szabadiskola megterem­tésének gondolata magától Kernstoktól származott, mint ezt Lyka Károly említi „Festészetünk a két világháború között” c. munkájában: „1919-ben . . . Kernstok felajánlotta a hatóságnak, hogy nyergesújfalusi birtokán ingyenes művésztelepet szervez.” A festőiskola helyét a plébánia egyik nagy épületszárnyában jelöl­ték ki, ahol a növendékek ebédlője és hálótermei voltak. Kernstok Károly, mint a nyergesi helyi direktórium egyik tagja, résztvett a plébániaépület egyik részének iskolai célokra való „elkommunizálásában,” mint ezt később terhére is rótták. A pesti Haris-közi szabadiskola néhány növen­déke előbb utazott le Nyergesre, a kolónia rendbetétele céljából. Az admi­nisztrációs ügyek intézésében tevékenyen résztvett Kernstok kedves tanítványa, Gosztonyi Mária. „Pünkösd vasárnapján Kernstok Károly vezetésével a növendékek még Pesten levő csoportja is vonatra ült és délután megérkeztünk Nyergesújfalura. A nagy közös ebédlőben együtt voltak a kolónia tagjai: Lukácsné Bernáth Ilma, Gosztonyi Mária, Strém Katinka, Quittner Károly, Haranglábi-Nemes József, Novotny Emil Róbert, Sziedvers Emma, Fleischer Chora, Szente János, Friedbauer Béla, Czumpf Imre, Derkovits Gyula és én”, — írja „Mi ketten” c. könyvében Derkovits Gyuláné. A művésztelep ügyét szívén viselte az esztergomi direktórium. Az esztergomi állami levéltárban található a következő irat: Községi Direktóriumnak, Nyergesújfalu. Azonnal jelentés küldendő, hogy Lukács György népbiztos rendelete, amellyel a Nyergesújfalun létesítendő művész­akadémia létesítését rendeli el, milyen mértékben hajtatott végre — nevezetesen az akadémia részére lefoglalt házak átadattak-e rendeltetésüknek. Esztergom 1919. ápr. 25-én. A végrehajtó bizottság nevében. Fennmaradt a válasz is: Megyei munkástanács végrehajtó bizottságának, Esztergom. 1036/919. sz. jelentjük, hogy a művész-akadémia céljára lefoglalt házak a rendeltetésnek, ill. Kernstok Károlynak átadattak. Nyergesújfelu, 1919. ápr. 30. Esztergom megye Végrehajtó bizottság Nyergesújfalu község nevében: pecsétje olvashatatlan aláírás. 9 A Tanácsköztársaság napjai Esztergomban 129

Next

/
Thumbnails
Contents