A Tanácsköztársaság napjai Esztergomban (1960)
Orbán Sándor: Az esztergomi érsekség a proletárdiktatúra ellen és az ellenforradalom felülkerekedéséért
akkor sem a vallással kapcsolatban, sőt maga is mind a társadalom-, mind a természettudomány területén ateista felvilágosító munkát folytatott, mégis mi sem állt távolabb tőle, minthogy bármely oldalról is kultúrharcot engedjen fellobbantani. Éppen ezért állami vonalon messzemenő biztosítékokat nyújtott a hitélet szabad gyakorlására. A Tanács- köztársaság alkotmányának már idézett pontja, határozottan leszögezte, hogy „vallását mindenki szabadon gyakorolhatja”. Félreértések elkerülése végett a Közoktatásügyi Kormánybiztosság pedig, szemben azokkal, akik a vallás megszüntetését és a vallási rendeltetési épületek elvételét hirdették, újólag és világosan kinyilvánította, hogy, miképpen a hívőket, éppúgy „a papokat, vallásos ténykedésükben, vallásos szertartásaik elvégzésében senki sem zavarhatja” és hogy a vallási célú épületek „ezentúl is kizárólag vallásos célokra fognak szolgálni”. Mi több, e nyilatkozat olyan rágalmak, mint a nőközösség bevezetése, a család intézményének megszüntetése stb. kemény visszautasítása mellett azt is tartalmazta, hogy mindaz ellen, aki továbbra is hirdeti ezeket, eljárást indítanak.36 Az egyházi hatóságokat, melyeknek látható érdeke volt ezek terjesztése és a hívők tévedésben tartása ezek felől, magukat is kötelezték ezen elvi jelentőségű nyilatkozat templomi kihirdetésére és megmagyarázására.37 Ennek az elvnek a betartását példázza maga a mindennapi gyakorlat is. Elég erre nézve a Tanácsköztársaság szerveinek Csernoch herceg- prímással való eljárásra utalni. Miután az esztergomi prímási palotát különböző hivatalok elhelyezésére vették igénybe és Csernochnak az egyik kanonoki lakást jelölték ki székhelyül, egyházi hivatali tevékenységének akadályoztatásáról panaszkodott a kormányhoz írott leveleiben.38 A panaszra a Forradalmi Kormányzótanács nevében maga Kun Béla válaszolt, megígérvén a „bennfoglaltak megvizsgálását”, és „érdemleges elintézését”. Később, mintegy elintézésképpen arról kapott értesítést, hogy míg székhelyét nem helyezheti vissza, egy megfelelően berendezett épületet jelölnek ki számára, lakás és hivatali helyiség céljára’ és egyben lovasfogatot bocsátanak rendelkezésére.39 Látnivaló tehát, hogy az „egyház és papüldözésről” szóló megyed- századon át hangoztatott rágalmak minden alapot nélkülöznek. Nem a vallási, a hitéleten ütöttek csorbát a Tanácsköztársaság intézkedései, hanem az egyház politikai, gazdasági és kulturális pozícióin. Ezt bevallani azonban sem akkor, sem azóta nem volt részükről ildomos. Nyilvánavaló, Esztergom nem nyugodott bele e pozíciók egycsapásra való elvesztésébe. Persze ez korántsem azt jelenti, hogy az egyház vala36 Népszava 1919. április 18. 37 Esztergomi Érseki Levéltár 1837/1919. A megyei direktórium által küldött rendeletpéldány felzetére maga az érsek vezette rá, hogy a templomokban húsvét- vasámap felolvasták, azonban — igen jellemzően — „körlevéli rendelkezésre idő nem volt”. 38 Mindkét levelét lásd: Esztergomi Érseki Levéltár 1999/1919. és 2093/1919. sz. alatt. 39 Esztergomi Érseki Levéltár 2275/1919. Vallásügyek országos biztosának levele. 109