A Tanácsköztársaság napjai Esztergomban (1960)
Orbán Sándor: Az esztergomi érsekség a proletárdiktatúra ellen és az ellenforradalom felülkerekedéséért
terve bármely formában is megvalósult volna, szembe kellett néznie az egyház és állam, az egyház és iskola teljes különválasztásának tényével, az egyház tevékenységének a kifejezett hitéleti területre való visszaszorításával és nem utolsósorban az egyházi vagyon szekularizációjával. A Tanácsköztársaság alkotmányának XI. §-a világosan kimondotta, hogy „a dolgozók igazi lelkiismereti szabadságát azzal védi a Tanácsköztársaság, hogy elválasztja teljesen az egyházat az államtól, az iskolát az egyháztól.29 Mindez azt jelentette, hogy „az összes egyházak és felekezetek magánfelekezeteknek tekinttetnek, és így velük sem kormányzati, sem közigazgatási szempontból nem foglalkozunk”.30 Az állam és egyház között ezeddig meglevő kapcsolatok felszámolására és az egyház tevékenységének a kifejezett hitélet területére való visszaszorítására, a közoktatásügyi minisztériumból kiváltán, külön vallásügyi hivatal jött létre.31 Ugyancsak rendelet jelent meg az iskolai hitoktatás megszüntetéséről, továbbá az egyházi és valamennyi nem állami iskola köztulajdonba vételéről is. Hogy az államosítást mennyire áthatotta az oktatás folytonossága és jobbátétele biztosításának szelleme, tanúsítja hogy e rendelet nemcsak a polgári, de még a világi személyekké lett egyházi tanerőknek az átvételét is lehetővé tette.32 Az államosítás, mint azt olvashatjuk a Közoktatásügyi Népbiztosság működéséről szóló jelentésből, júniusban már „a Tanácsköztársaság területének legnagyobb részén végre van hajtva, s csak a széleken van még folyamatban”.33 Ami az egyházi vagyon szekularizációját illeti, ennek végrehajtására likvidáló bizottságokat küldtek ki, amelyeknek feladata volt „leltár mellett köztulajdonba átvenni mindent, ami az egyházi, hitfelekezeti és az általuk kezelt alapítványi vagyonok állagát képezte”.34 A likvidáló bizottságok azonban csak a Földművelésügyi Népbiztossággal egyetértésben eszközölhettek változtatást az egyes volt egyházi birtokok kezelésében, illetve dönthettek azok sorsa felől. Az egyházi vagyonhoz tartozó épületek sorsával kapcsolatban, mindenekelőtt az volt vezérlő szempontja a Tanácsköztársaságnak, hogy egyidejűleg összeírván a „teljesen munkaképtelen öregek, rokkantak, tüdőbetegek, árvák, elhagyott gyermekek” számát, „ezeket a kolostorokban, eddigi felekezeti épületekben emberhez méltó elhelyezésben részesítse”.35 A felsorolt intézkedések közül egy sem érintette az egyház vallási és hitéleti tevékenységét. Elvi álláspontját a párt ugyan nem adta fei 29 A Magyar Tanácsköztársaság művelődéspolitikája. Sajtó alá rendezte Petrák Katalin és Miilei György Bp. 1959. 5. lap. 30 Esztergom vármegye Munkás- és Katonatanácsának VB. 906/1919. számú rendelete. Lásd — továbbiakban is — 1919. alispáni elnöki iratok között. — Esztergomi Állami levéltár. 31 Beresztóczy Miklós i, m. 83. lap. 32 A Magyar Tanácsköztársaság művelődéspolitikája, 8. 1. 33 A Magyar Tanácsköztársaság művelődéspolitikája 203. 1. 34 Uo. 24.1. A Közoktatásügyi Népbiztosság 1919. április 21-i 13. sz. rendelete. 35 Esztergom vármegye Munkás- és Katonatanács VB. 906/1919. sz. rendelete (április 19). 108
