A Tanácsköztársaság napjai Esztergomban (1960)
Orbán Sándor: Az esztergomi érsekség a proletárdiktatúra ellen és az ellenforradalom felülkerekedéséért
A hitéleti tevékenységétől, az egyház és állam el nem választásából eredő hagyományos politikai és kulturális funkcióktól kezdve a nagybirtokon és kisebb részt a pénz- és ipari tőkén át egészen a századvégén létrejött katolikus politikai pártig és tömegszervezetekig ezernyi szállal szőtte át az ország és a tömegek életének valamennyi területét a katolikus egyház és annak reprezentatív intézménye az esztergomi érsekség.1 E szálak megannyi béklyóját jelentették a magyar társadalmi fejlődésnek. Szétszakításukat 1848 századunkra hagyta örökül. Ha az őszirószás október jegyében induló polgári demokratikus forradalom igen komolyan fel is lazította a béklyókat, maradéktalan szétszakításukat csak a Tanácsköztársaság végezte el, amely teljesen elválasztotta az egyházat az államtól és az iskolát az egyháztól, szekularizálta az egyházi vagyont és megszüntette az egyház hagyományos előjogait, egyszóval az egyházat megfosztotta világias funkcióitól, és visszaadta „rendelt” hivatásának, a kifejezett egyházi és hitéletnek. Amily kedves volt az egyháznak századokon át, mind ama rendszer, mely az imént felsoroltakat tiszteletben tartotta, vagy éppen gyarapította, oly gyűlöletessé és ádáz ellenféllé vált számára e tradíciókkal szakító proletárdiktatúra, és alig kevésbé mindaz, ami azt közvetlenül bevezette. Jóllehet a polgári demokratikus forradalom távol állt attól, hogy a tőkés rendszer, vagy hozzátehetjük, akár a nagybirtok egészét felszámolja, de mert éppen demokratikus yolt-e forradalmi átalakulás, fejleményei is ennek megfelelően alakultak. És ha az előbbiek arra ösztönözték Esztergomot, hogy szövetségesként segítse polgári mederben maradni a forradalmat, a fejlemények, amelyek ugyan egyházpolitikai vonatkozásban korántsem lépték át a polgári kereteket, még ezzel is szükségszerűen szembeállították.2 Mindezt kezdettől figyelemmel kísérhetjük az események folyásában, melynek igen vázlatos ismertetése azért sem mellőzhető, mert szorosan témánkhoz tartozik annak megfelelése, hogy már a proletárdiktatúra előtt miképpen próbált Esztergom gátat vetni a forradalom továbbfej lődésének. 1 Magában az esztergomi érseki egyházmegyében 479 paróchia, kb. 1000 világi pap, több mint másfélmillió hívő (Budapesttel együtt) és 792 egyházi iskola (ebben a szerzetesrendek nem foglaltatnak benn) volt. — A Schematismus eléri archidio- ecesis Strigoniensis 1915 — alapján. Az esztergomi érsekség birtoka közel 100000 kát. holdra tehető. Továbbá erős katolikus néppárti és tömegszervezkedés folyt az egyházmegyében. Ami pedig az esztergomi érsek hagyományos közjogi funkcióit illeti, elég megemlíteni csak az olyanokat, mint a cenzúrajog, a felsőházi tagság, vagy az esztergom-vármegyei örökös főispánság. 2 Ez egyben arra is utal, hogy miképpen elvetjük azokat, a főleg ellenforradalmi időszakban tett kísérleteket, amelyek Esztergomot fehérre akarták mosni a polgári demokratikus forradalomban, azonképpen nem érthetünk egyet azokkal sem, akik bizonyos kettős politika megemlításe mellett azt állítják, hogy a demokratizálódástól és végsősoron a proletárdiktatúrától való közös félelem jegyében, valamiféle a korábbiaktól, vagy az ellenforradalmi rendszertől alig eltérő szövetség jött volna létre Károlyiék és Esztergom között. Lásd pl. A klerikális reakció a Horthy- fasizmus támasza, Szerk. Balázs Béla Bp. 1953. sjí 102
