A Tanácsköztársaság napjai Esztergomban (1960)

Orbán Sándor: Az esztergomi érsekség a proletárdiktatúra ellen és az ellenforradalom felülkerekedéséért

Az őszirózsás forradalom kitörésekor, éppen az események hatása alatt, még Csernoch esztergomi érseket is József főherceg azon tanács­adói között találjuk, akik Károlyi bevonásával új kabinet alakítását tanácsolják.3 Hock János plébánost még ő küldi a Nemzeti Tanácsba, hogy „horgonya” legyen „a társadalmi rendnek és keresztény gondolat­nak” és „fék, amely a rohanó kocsit feltartóztatja”.4 5 A novemberi püs­pökkari értekezlet is üdvözli még és támogató elismeréséről biztosítja a népkormányt.8 A királyi gyámkodás elvesztése ugyan érzékenyen érin­tette Esztergomot,6 nem különben félelmetes volt számára a tömegek követelő hangja is, azonban mindaz, ami 1918 végéig az országban, vagy akár Csernoch szűkebb látókörén belül Esztergomban történt,7 nem fosz­tották meg szövetségesi illúzióitól, attól a várakozástól, hogy támogatás­ért, támogatást várhat Károlyiéktól cserébe, hogy együttes erővel sike­rül megakadályozniok az események továbbfejlődését. Csakhogy az események nem Esztergom elképzeléseihez igazodtak. 1918 december végén, de különösen 1919 januárjában mindez egyre inkább láthatóvá is vált a politikai élet területén, nemkülönben az egyház pozícióit érintő intézkedésekben is. A forradalom egyre erősödő demo­kratikus és szocialista erői helyesen ismerték fel, hogy a magyar társa­dalmi és nemzeti fejlődés kérdései megoldhatatlanok polgári keretek között. Éppen így azt is látták, hogy az egyház hatalmas befolyása, minő gátját képezi e fejlődésnek. A Magyar Szocialista Tanítók Szakszer­vezetének december 30-i gyűlése, már határozottan követelte az iskolák államosítását, a vallásoktatás kiküszöbölését és egyben a közoktatás ügyé­nek a —• miniszteri tárca kettéosztása által — a vallás ügyétől való elkü­lönítését.8 Mindezt rögzítette is az 1919. V. te., amelyet ugyan távolról sem hajtottak végre, de az újonnan alakult kormányban már külön miniszter töltötte be a vallásügyi és a közoktatásügyi tárcát is.9 E fordulat szélesebb jelentőségére az egyház szempontjából külö­nösképpen jellemző, hogy míg a szétválasztás előtt, még Esztergom diktálta a protestáns vallás és közoktatásügyi miniszter elfogadásának feltételeit (tudniillik csak a különválasztás meg nem történte, és egy egyházi ügyeket intéző katolikus államtitkár beiktatása esetén volt haj­landó elfogadni ezt10), addig az elválasztás után, már a kormány szabott 3 József főherceg: A Világháború, amilyennek én láttam. Bp. 1934. VII. 563. 1. 4 A Hock-per, kiadta Dr. Nagy Vince Bp. 1933. 63. 1. 5 Püspökkari Értekezlet jkve. 1918. november 20. 6 Csernoch nemcsak kitért a királyt lemondató küldöttségbe való felkérés elől, de kifejezetten ellenezte azt. —Komárom és Esztergom közigazgatásilag egye­lőre egyesített vármegyék múltja és jelene. Szerk. Osváth Andor Bp. 1928. 185. 1. 7 Uo. olvashatjuk, hogy a régi megyei vezetés jelentéktelen változtatásokká megmaradt. 8 Juhász Nagy Sándor: A magyar októberi forradalom története. Cserépfalvi 1945. 397. 1. 9 Beresztóczy Miklós VKM. I. Ügyosztályának története 1867—1947. Bp. 1947. 82. 1. 10 Juhász Nagy Sándor i. m. 398. 1. 103

Next

/
Thumbnails
Contents