Zolnay László: A középkori Esztergom (1983)
A középkori Esztergom szerepe a magyar művelődéstörténetben
A XIII. század elején járt erre az a névtelen német költő is, aki a Nibelung-ének strófáiban Esztergomot is megénekelte. Esztergom nagy sorsfordító tragédiája, a tatárjárás, nem csupán Rogerius mester drámai hangú Siralmas éneké ben maradt az utókorra. Megénekelték azt a kor itáliai műveltségű magyar írói is. A tatárjárás ismeretlen szemtanújának megrázó beszámolója a pusztuló országról az a vers, amelyből itt egy részletet közlünk: Mind halálra hajtasz minket, foglyul ejtik népeinket, kardra hányták hőseinket; jaj, miért adtad szemeinket, miért kell látnunk annyi bajt? Asszonyokat holtra űznek, szép szemérme vész a szűznek, elnémul a játszi gyermek, vént, anyókát vérbe vernek; gazság minket halni hajt. [...] Mentsd meg Magyarországunkat, mert igába bőszen bújtat a sérelmes tatár nemzet [...] Vessze el vad ellenségünk, földünk adja vissza nékünk, rontsa kard és dárda mérgét, hozzon nekünk újra békét, ennyi ínség alkonyán! Hő imánkat halld meg, isten, távoztasd a halált innen s gyász ha tőled ült mirajtunk, add immár, kik megmaradtunk, örvendezzünk ezután. ( Geréb László fordítása) A XIII. század második felében Özséb esztergomi kanonok (1246) alapította meg egyetlen magyar szerzetesrendünket, a pálosok szerzetét. Első kolostorukat a mai Klastrompusztán építették fel. 208
