Zolnay László: A középkori Esztergom (1983)
Az Árpád-házi királyok székvárosa
ferorum de Strigonio et de Calidis aquis, specialis physicus domini regis”). Vagyis a XX. századi Schünemann elmélete és állításai ellenére nyugodtabban támaszkodhatunk a hazai viszonyokat jól ismerő, itáliai eredetű XIII. századi kortársra, Rogeriusra, a tatárjárás krónikására! Amikor is Esztergom magyar lakossága mellé ezt írja: „és franciául beszélők, meg lombardok, akik mintegy urai e városnak”. így megdől Pór Antal állítása is arról, hogy e városon belül a latinusok a XIII. század végére németekkel cserélődtek ki. Sőt úgy látjuk: Esztergom városfalai, még jóval a királyi udvar Budára költözése után is, ide vonzották mind a régebben itt lakó latinuso- kat, mind pedig az országos főnemesség tagjait. Az esztergomi városélet hanyatlása csak a XIV. század derekára következett be. Annak, hogy Esztergom latinusai, külföldi rokonaikon kívül, a székesfehérvári latinusokkal is rokoni kapcsolatban álltak, akad nyoma. Azonban az itteni latinok közül egyről sem mutatható ki, hogy 1249—56, vagyis a királyi udvarnak Esztergomból Budára költözése után, Budára követte volna az udvart. A KIRÁLYI VÁROS ZENIAPALOTÁJA Kutatóinkat két és fél évszázada foglalkoztatja a korai középkori Esztergom Királyi városa legnagyobb palaciumának, a „Zenia- palotaiá”-nak kérdése. A város nagy kúriájaként említi Rogerius- nak a tatárjárásról szóló Siralmas éneke, de így szerepel XIII— XIV. századi okleveleinkben is (1242-ben, 1292—94-ben, majd 1331-ben). Az épület sorsa alapvetően összefügg azzal a - ma már régészeti- leg tisztázott — kérdéssel, amelyet már Bél Mátyás felvetett: Esztergom fellegvára, vagy — az attól városjogilag és területileg is különálló — Esztergom városa volt-e Géza fejedelem fővárosa, Szent István szülőhelye, majd királyaink székhelye III. Béla koráig? (Mind Bél Mátyás, mind pedig az 1820-as évek írója, Baranyai Ferenc, a Királyi várost — a későbbi Esztergom szabad királyi várost, a mai esztergomi Belvárost - - tartotta fővárosnak, az érseki Várheggyel szemben.) A múlt század derekán Kenessey Albert, majd Magyary Szulpic jegyzi fel az akkor még élő esztergomi szájhagyományt arról, hogy 140
