Zádori Ev. János: Pázmány Péter szobra Esztergomban (1883)

6

„Már a biztosság, melyet a meggyőződés erőssége, s a valódi melegség, melyet az előadottakért való őszinte érdeklődés kölcsönöz, alkalmas volt meghódítani a hallgatót, kit a tiszta és mesterileg kezelt magyar nyelv könnyűsége és hangzatossága még le nem kötött. Emellett hatásának kulcsát főleg az erőben, melylyel eszméi s az átlátszó világosságban, melylyel érvelései birtak, kel] keresnünk. Á nagy, félig müveit közönséghez szólva nem mulasztja el ugyan azt a szentirásból, a szent atyákból, s profán Írókból vett idézetekkel, a régi és újkor eseményeinek elbeszéléseivel bámulatra ragadni; de első sorban mégis erejét azon eszmékből meríti, melyek a szellemek közös birtokát s azon érzelmekből, melyek a szivek természetes hozományát képezik. Miként Demosthenes, vagy az újabb időben Bossuet, úgy Pázmány is nem igyekszik váratlan dolgokkal meglepni hallgatóit; inkább leereszkedik hozzájok s velők mintegy eszmecserébe bocsátkozik, velők okoskodik. Nem erőlködik, hogy uj gondolatokat teremtsen; hanem azt mondja, mit

katára nézve középtermetű, ösztövér testű, szeg színű, hosszas tiszta és helyes képű, fekete szemű, alázatos, mellette méltóságos, és kellemes tekintetű, sas orrú volt. Szakáit és bajuszt viselt. Sok jeles tehetség disze- sité, jámborság, hazaszeretet, fedhetetlen élet, sok tapasztalás, éles elme, tudósuk ész, fáradhatlan munkálkodás“ stb. Podhratzky: Pázmány Péter. joo. lapon. — „Pázmány azon ritka emberek közé tartozik, kiket hódolva a barát, tisztelve említ az ellenség, mert az érdem néha oly terjedelmes és dicső fénykort von az ember személye köré, hogy közelében a nemtelen indulat meg nem élhet, mert megfullad. A közvélemény kérdezetlenül is megválasztá az érseki székre És az eredmény dicsőén koszoruzta reményeit.“ Lányi, Magyarföld tört. II. 196.