Zádori Ev. János: Pázmány Péter szobra Esztergomban (1883)

7

mindenki tudott, vagy legalább sejtett. Hasonlatait is a köznapi életből meríti. Titka az, bogy mit az egész világ tud és érez, azt erőteljesebben, szebben, melegebben tudja kifejezni, mint bárki más“.

Mint államférfi a haza politikai ügyeibe hasznosan folyt be, amint azt lángoló hazaszeretétől várni lehetett, s azért azt a pártatlan történelem magasztalólag elismeri. Tüzet lehellt a hanyagokba, fékezte a heveskedőket, hogy a haza és trón számos ellenével megvívhasson. Kik fellengős álmaikban vagy éretlenségökben, függetlenségi agyrémek után indultak, azokat a hazaszeretet ösztönével erélyes, tüzet villanó érvekkel világosította fel a hazai viszonyokról. A nemzet józan eszének volt képviselője. De nem csak államférfim, szónoklati lángész volt, hanem irodalmi nagy szellem. Soknak csak az a dicsősége maradt, hogy általa összemorzsoltat- tak. Mint iró a magyar irodalom classicusai közé számíttatik. Igazságra vezérlő Kalauzáról (1613.) mondja Toldy, hogy az a mindenre kiterjedő tudománynak, éles dialecticának, a páratlan hathatós előadásnak bámulandó müve; melynek vérnélküli diadala tisztább és sikeresb volt a Ferdinandok 30 éves liáborujoknál, bár hetven éven át a legjobb prot. elméket és azok tekintetre méltó tudományát fárasztotta.

Pázmány Péter mint iró legtermékenyebb kor- társai között. Harmincznégy munkája közöl mindegyik a maga körében nevezetes jelenség, értelmi fensőségének szóló emléke. Ezek közt huszonkettőt magyar nyelven irt. Utóbbiak által — írja Toldy Ferencz, — a magyar nyelvnek nem várt, előre nem láthatott kiképzést adott. Ő az irodalomban addig uralkodott dunántúli nyelvjárás felett, a tiszait érvényesítette, a nyelvvel grammatikai szabatossággal élt, azt kifejezések s a nép szájából vett szebbnél szebb és jelentős szólásformák és közmon