Várkonyi Ágnes: Vak Bottyán (1951)
I. Harcok a török ellen
Jánost már ismerteit a Janicsárod, s át 8«% 5—6 ezernyi emberéből nem akadt vállalkozó a párviadalra. Bottyán várakozott egy darabig, azután »megesúfolá a várbelieket« s huszárjaival büszkén ellovagolt, Bottyán János neve szájról-szájra járt. A törökök rettegve, végvárbeli vitéz pajtásai büszkén, a környékbeli jobbágyság pedig reménykedve emlegette nevét. A korabeli krónikás a szóbeszéd után jegyezte fel Bottyán János vitézi tettét, hogy az ország távoli részein is megtudják és hosszú évek múlva is emlékezzenek rá, hogyan jár túl a magyar vitéz az elbizakodott török eszén. Ezekben az esztendőkben — a XVII. század 60-as éveiben járunk — a török határtalan elbizakodottsággal ült a magyarság nyakán. Közel másfél század óta terjeszkedett már az országban, egyre nagyobb területeket hajtva igája alá. A magyar királyok a bécsi vár biztos falai közül tétlenül nézték az ország pusztulását. Az udvar figyelmét a nyugati politika kérdései kötötték le. A spanyolországi és franciaországi esetné^ nyék fontosabbak voltak számára, mint Magyarország. Hiszen a török támadás csak Magyarország számára jelentett komoly veszedelmet, az osztrák örökös tartományokat egyelőre védték a magyar területek. Magyarországot nem védte semmi. Az országban nem volt nemzeti hadsereg. A császári generálisok vezette csapatok pedig, melyek időnként megjelentek — nem biztosítottak komoly védelmet. Az osztrák tiszteket Becs irányította. Akkor kaptak dicséretet, magas katonai kitüntetés akkor díszítette mellüket, ha csaták nélkül, véráldozat nélkül béke- szerződést írtak alá. Ezekben a békeszerződésekben minden előnyt a magyarok rovására kapott meg a szultán, Amit megkíméltek a nagy hadjáratok azt a portyázó törökök pusztították nap mint nap. A szűnni nem akaró támadásoknak csak a magyar-török határ mentén, a »végeken« emelkedő kisebb nagyobb erősségek álltak ellent. Eégi várakat szereltek fel, kúriákat, kolostorokat kőfallal vagy palánkkal vettek körül. A végvárak a fegyverforgatás és hadakozás mesterségének voltak a vitézlő iskolái, s innen indultak portyázásokra gyors lovaikon a végvári vitézek. A végvárak katona népessége elszegényedett nemesekből, ír
