Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése (1932)
I. rész. Általános ismertetés
71 ból, vájjon mennyire itatta át a dynamitból kiszivárgott nitroglycerin s 13.-án engedélyt kaptunk a dynamit kiszállításához és megsemmisítéséhez. A munkát báró Rohr Rezső üzemvezető végezte el, s a külszínen löszbe vájt 20 m hosz- szú táró végén oldalt készített fülkébe helyezte a kiszállított dynamitot 15 kg új dynamittal együtt s 3 drb villamos gyutaccsal felrobbantotta. A robbantás hatása olyan volt, mint az ép, friss dynamité, a 20 m betömött tárónak minden ácsolatát messzire lökte ki, úgy hogy egy darab fa sem maradt az összeomlott folyosóban. Megállapítani a tűz keletkezésének okát nem tudtuk. Rövidzárlat a világítási vezetékben nem lehetett, mert a főkapcsoló biztosítéka épségben maradt. A lőszerszállitáskor olyan szigorú felügyelet van, hogy akkor nem történhetett mulasztás, egyedüli gyanúnk egy éppen elbocsátott kommunista emberünkre terelődött, ki május 1 -ét akarta megünnepelni ezzel, s a lőszerkamra ajtaját meggyújtotta. Az illető aznap egy tokodi pincében borozgatott, onnan hosszú időre eltávozott s azt gyanítjuk, hogy ezalatt Annavölgyön keresztül besétált az altárón, következményeiben talán általa nem is érzékelt ádáz munkájára, s utána vissza ment a pincébe alibit igazoltatni. Rábizonyítani nern sikerült, tanulság azonban, hogy az altáró minden szünetidőben el legyen zárva s abba csak engedéllyel lehessen bemenni. A biztosra vett katasztrófa elmaradását úgy magyaráztuk, hogy a bejárat száraz ácsolata, deszkaanyaga először égett el s a beljebb hatoló tűztől felrobbant az 1371 drb gyutacs, mely robbanástól a leégett rész főtéje beszakadt s a levegő áramlását hirtelen csaknem teljesen elzárta, úgy, hogy a lőszerkamra felé a tűz már csak nagyon lassan terjedt tovább, s új tápot csak az R-nél kapott friss levegőtől nyert, hol az ácsolatot elégve találtuk, maga a lőszerkamra tehát lángban nem állott, a fejlődött hőség pedig nem késztette azt még robbanásra. Bizonyos, ha az explosio bekövetkezik, annak borzalmas hatása nemcsak az altáróban összegyűlt mérnöki kart s még ott lévő 6-7 embert pusztítja el, hanem az égési gázok Reimann- és Auguszta-akna összes tűzőreit s szivattyúkezelőit is megölték volna. A lőszerkamrát természetesen most már teljesen falazatban építettük újból, vasajtókkal elzártuk. Nem szabad sohasem e költséget megtakarítandó, ilyen borzalmas veszélyeknek lehetőséget adni, van így is a bányászatnak még elég olyan veszélye, melyet előre teljesen kiküszöbölni lehetetlen. Bányaüzemeinknek villamos árammal való ellátása Reimann-akna létesítése előtt távvezetékeken át történt, s a gyakori villámcsapások, szélvihaiok annyi bajt okoztak, hogy a Reimann-altáró tervezésénél egyik fontos biztonsági követelménynek is eleget kívántunk tenni azzal, hogy az áramot kábelekben vezetjük új aknáinkhoz, s az altáró szintjében építjük ki transformator állomásunkat is. így az alagút megépítése után annak főtéjébe erősített vaskampókra akasztottuk a 2 drb 3/w mm2 szelvényű, 5000 Voltos kábelünket. A kábelünkkel nem volt többé baj, azoban a kábelkapcsolások voltak a veszélyes pontok, melyek közül kettő robbant fel, s az egyik ilyen robbanás 1923. év augusztus havában, mikor a n3fári időjárásnak megfelelően az altáróban a légvezetés kifelé történt, nagy riadalmat okozott. Olyan füstképződéssél járt a kábelkapcsolóban lévő masszának égése, hogy az altáró szája tele szelvénnyel ontotta egy darabig a füstöt, miről természetesen csak pár perc múlva tudtuk meg, hogy mitől ered. Miután a füsttől eltekintve ilyen kábelkapcsoló robbanása különösen a személyvonat közlekedése alkalmával veszedelmessé lehetett, a kábeleket kiszereltük, s a külszínen készített árokba, illetve annak téglacsatornájába fektettük. Első iszaptömedékelő berendezésünket Auguszta-aknánk u. n. csolnoki gurítójánál szereltük fel, s a lösztakaró felhasználásával mind mélyebb és mélyebb szintre került az egész tömedék-bánya talpa. Néhány év alatt a kitermelt anyag helyén olyan nagy gödör képződött, hogy az annak fenekére esett
