Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése (1932)
I. rész. Általános ismertetés
72 csapadékvíz — felhőszakadások alkalmával — nagy tömegben zúdult léggurí- tónk felé. Léggurítónkat védendő, az iszaptölcsérbe engedtük az árt, azonban az odasodort fa- és deszkadarabok azt eltömték, s az a guritóba ömölvén, kimosta annak ácsolatát, minek következtében omlás keletkezett, s egy Ízben az egész léggurító is eltömődött, napokig a legkínosabb zavarokat idézve elő egész bányánk szellőztetésében. Az adott helyzetben egyetlen segítség volt, hogy a gurító előtt a gödör talpába hatalmas zsompokat, árkokat ástunk ki, s azok fogták fel a gurító felé rohanó vizet, a guritóba szerelt iszapcsővezetéket pedig külön fúrólyukkal helyettesítettük, melynek tölcsérét ilyenkor bedugtuk. Tanulság tehát, hogy iszapoló berendezéseinknél nem szabad a gödör legmélyebb pontjára helyezni annak tölcsérét. 4. Dorog. Dorog község bányászatáról tulajdonképpen két fejezetben kellene megemlékeznünk. Egyik az esztergomi Székes-Főkáptalan tulajdonát képező szénterület művelése, mely 1850-ben kezdődött Odorogon. Székes-Főkáptalan szénterülete. A Székes-Főkáptalan dorogi szénterületét 1846-ban Miesbach Alajos bérelte ki a tokodi papnöveldéi területtel együtt, s utódja 1860-ban Dräsche Henrik volt, illetve 1869-től a „Kőszénbánya s Téglagyár Társulat Pesten,“ mely időponttól kezdve az egész esztergommegyei bányászat egy kézbe került, s annak műszaki vezetése az Odorogon székelő bányafelügyelő kezében összpontosult. A dorogi szén kiváló minősége első helyre emelte e bányászatot, 8—10 méter vastag széntelepe, s annak nyugodt fekvése pedig aránylag olcsó termelést biztosított úgy, hogy a salgótarjáni vasút kiépítése dacára a dorogi szén mindig keresett fűtőanyaga maradt a fővárosnak. E körülmény magyarázza meg azt is, hogy az 1850-ben megindult kutatás után Henrik-akna már 1851-ben termelt, s a bánya kimerüléséig, 1902 december haváig elég egyenletes zavartalansággal dolgozott. 1893-ban lejárt a Dräsche-féle szerződés, s azt nem újították meg, hanem a trifaili társulat vette a szénjogokat bérbe, melynek jogutóda ma a Magyar Általános Kőszénbánya R.-T. Samu- és Tömedék-akna telepítése után Tömedék-aknából még feltárhatók voltak az Odorogról bentmaradt mélyebb szénpillérek, s ezeket az Esztergom-Szászvári Kőszénbánya R.-T.-nak bérbeadták. Ily módon Tömedék- aknából ugyan, de a székes főkáptalani területről a következő szénmennyiségeket termelték ki: 1914—1924-ig 2,676.322 q-t. Tokod bányászatánál foglalkozunk részletesebben a vastag telepek régi fejtési módjával, ismétlések elkerülése végett itt legfeljebb arról emlékezünk meg, hogy az 1878. év után bevezetett fejtésmódnál, melynél etageonként lefelé dolgoztak teljes vagy részben való tömedékeléssel, a bányatüzek meggátlására keményfával kísérelték meg a fejtések ácsolását, melyek nem vezették oly könny_en a felsőbb etageok füzét az alsóbb művelésekbe. Odorogon, Henrik-aknában fedezték fel elsőizben a kerület vizkérdésé- nek legfontosabb adatát, a víznivót. Az akna zsompjában cca. 100 liter vizet fakasztottak a 60-as években, s ezt csövön felfogva, ki akarták vezetni a kazánok táplálására, azonban az a +130. m szintnél tovább nem emelkedett. Érdekes a székesfőkáptalani levéltárban olvasgatni a 60-as évek küzdelmét a szén tulajdonjogáért. Mikor a szénjog szabaddá vált, Dräsche hirtelen lefoglalta azokat a területeket, melyek még fedetlenek voltak, s formális közelharcok fejlődtek ki a Főkáptalan emberei, s a bérlő munkásai között, egymást a foglalásokban megakadályozandó. 1861-ben természetesen a háborúság megszűnt, a szénjog ismét a földesuré maradt,
