Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése (1932)
I. rész. Általános ismertetés
8 A szénmedence alapkőzetét a triasz-korszakbeli mészkő és dolomit képezi. E korszakban mély tenger borította vidékünket, melyből az akkor élt szerves lények közreműködésével mészanyag vált ki s rakódott a tenger fenekére talán 1000 m-nél is vastagabb rétegben. A tengeri üledékképződés a jurában és krétában is folytatódott, ezek a képződmények azonban a kréta-korszak vége felé területünkön túlnyomó részben elpusztultak, illetve az eocén-korszak üledékeihez szolgáltatták az an3ragot. A kréta-korszakban ugyanis hatalmas tektonikai mozgások lépnek fel, melyek a középkori nyugodt tengerfeneket képező dolomitra és mészkőre oldalnyomást gyakoroltak s így az megtöredezve, észak felé lebillent, a megtört egyes táblák délnek néző szélei pedig ez irányra merőlegesen, tehát nagyjából kelet-nyugati csapás irányban a térszín fölé emelkedtek. E kiemelkedett részek az esztergomi szénmedencét kelet-nyugati irányú völgyekre tagozó hegygerincek. A kréta-tenger elvonulása után e kietlen sziklavidék a csapadékvíz behatása alatt nagy átalakuláson megy át, a völgyek vezetik le a hegyekről lefutó csapadékot, egyes elzárt medencék tárolják azt, s az összehordott iszapanyag, a mészkő- és dolomithegyek oldhatatlan részei rakódnak le mindenütt, ahol a víz lassúbb folyása ezt lehetővé teszi. így a mélytengeri üledékeket ez az iszapanyag, s az ezen keletkezett édesvízi növényi és állati világ váltja fel. A buja, melegebb égövi növényzet képezi széntelepünk alapanyagát. Sokszor felvetődik a kérdés, miképen lehetséges az, hogy egy és ugyanazon szénmedencén belül a szén minősége más és más, sőt a széntelep tago- zottsága is változó? Könnyen megtaláljuk e kérdésre a feleletet, ha lelki szemünk elé idézzük a magas mészkőhegyekkel egyes völgyekre tagolt, helyenként teljesen elzárt medencéket azzal a dús flórával, mely a melegebb éghajlat alatt virágzott. Egy-egy felhőszakadás lehordta a hegyek kimosott iszapját s lerakta az élő növényzet közé úgy, hogy a növényi részek összekeveredve ez iszappal, tisztátalanok lettek s már csak palás szén keletkezhetett belőlük, melyeknek nagy hamutartalmát éppen ez az iszap adja. Helyenként az iszap eltorlaszolta a völgy vizének lefolyását, s egy-egy édesvízi láp, sikér tó képződött telve apró csigákkal (Bithynia carbonaria, Melanopsis dorogensis), Chara-moszatok kölesszem nagyságú terméseivel. A tó vizének mésztartalma leülepedett s az állatvilágot magába zárva, letakarta a már előbb képződött növényréteget. így találjuk széntelepünkbe ágyazva a vékonyabb-vastagabb édesvízi mészkőrétegeket. Ha vizsgáljuk széntelepünket, látjuk, hogjr a medence széle felé mindenütt palásabb a minőség, világos a mondottak után, hogy a hegyekről lefutó iszap itt okozta a legtöbb zavart, mert itt volt legelőször alkalma a növényzet közé lerakódni, s ígjr szenünk minőségét befolyásolni. (Mogyorós, Tokod, Ebszőny, Sárisáp palásabb szene.) Elképzelhető most már az is, hogy miért tagozódik például Annavölgyön széntelepünk három különálló részre? Délről a medencébe előnyomul a tenger, iszapjával letakarja a növényzetet s az itt talált édesvízzel keveredve, egy külön vegyesvizű állatvilág kifejlődésének adja meg a lehetőséget. Ez állatvilág: kagylók, csigák héja (Cirena grandis, Congeria eocaena, Pyrgulifera gradata, Melania sp.) a hegyek lemosott iszapjával a tenger rövidebb-hosszabb ideje alatt most már vastagabb (4—8—12 m) réteget képez, mely egyúttal a letakart növényzetből képződött széntelep fedője. A tenger partjain ezalatt változatlanul virágzott a növényi élet, itt tehát megszakítás a szénképződésben nem állott be, s a tenger elvonulása után annak iszapjában újra megkötött, így megindult ott is újból a szénképződés lehetősége, míg a természet folyton változó munkája az előbbi folyamatot megismétli. Sokat hallottam még fiatal mérnök koromban vitatkozni azon, vájjon az annavölgyi Móric- (középső) vagy Paula- (felső) telep vastagszik-e meg csolnoki 12 m vastag telepünkben, pedig mint láttuk, egyik sem, illetve mindegyik,
