Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése (1932)
I. rész. Általános ismertetés
58 ban, ahol a telep meredekebben dőlt, (a 70 m szint feletti ,,B“-mező) 26—30° alatt, ott a rossz iszapanyagot a gát visszatartani nem volt képes, kiszakadt s egy 35 ni hosszú frontfejtés 30 m dőléshosszban egyszerre kiürült (1920-ban). Borzalmas volt a gát kitörésének hatása: az embereket sodorta az ár az útjába eső anyaggal együtt és megtöltötte a 70-es szintet homokkal úgy, hogy az ottlevő ló hasán felül került az anyagba, a fölös homok leszaladt a hosszú úton egészen az aknához, s megtöltötte zsompvágatainkat annyira, hogy a 10 m3-es szivattyúk felmondották a szolgálatot. A Gondviselés különös kegyelme folytán emberéletben nem esett kár, azonban a hajmeresztő lehetőségek mérlegelése éppen elég volt ahhoz, hogy a frontfejtéssel ez iszapanyag mellett azonnal felhagyjunk ; szintes fejtésekre tértünk át, míglen 1921. évben úgy segítettünk magunkon, hogy a Tömedék- akna mellett talált homokot baggerrel termelve siklón szállítottuk fel Rei- mann-aknához s onnan vezettük vízzel való keverés után a bányába. Sajnos, alig rendezkedtünk be a homoktermelésre, kiderült, hogy az egészen fenékig homokhegynek tartott domb márgából áll, s a homok csak szorosan a völgy fenekét töltötte ki, s ezért radikális megoldást kellett választani. Az esztergomi határban fekvő Sátorkő-pusztából vásároltunk 40 hold területet, azt 50 m-ként telepített fúrólyukakkal gondosan átvizsgáltuk s a homokmennyiséget 7 millió m3-ben konstatálva, építettük villamos homok- vasútunkat, automatizáltuk annak felső végállomásától a Reimann-akna melletti Henrik-hegyre vezető siklónkat. 1923. márciusban indult meg a baggerekkel termelt elsőrangú homokanyag szállítása, s ezzel biztosítva lett végre Reimann- és Auguszta-akna nyugodt termelése. Mivel az említett gátszakadás után a hatalmas, ca. 1000—1500 m3 üres fejtés még hónapokig állott nyugodtan, míg lépésről-lépésre megtölteni képesek voltunk, ismételten beigazolódott, hogy nem a fejtési rendszer a hibás, s ezért a sátorkői homokszállítás megindulásával mindenütt újból visszatértünk a frontfejtésekre. A „B“-mezőben kiszedtük a még meglevő pilléreket, s az „F“-mezőt már teljesen frontfejtésekkel telepítettük. 1926 augusztus 26.-án az „F“-mező, a később részletesen ismertetett vízbetöréssel elfúlt, de pótlásául éppen rendelkezésünkre állott a „H“-mező, melyet már e homokkal tömedékelve, zavartalanul fejtettünk le. E mező iskolapéldája a frontfejtések előnyének minden más rendszer felett, mert termelése a III. lejtaknán szállíttatván ki, teljesen elkülönítve kezeltetett, s így pontosan megállapítható, hogy 3,920.000 q feltárt szenéből 3,802.890 q szenet fejtettünk ki, tehát úgyszólván maradék nélkül, ideálisan használtuk azt ki, s ha amellett azt is számításba vesszük, hogy ez aránylag kis mennyiség 584 munkanap alatt, tehát napi 6520 q átlagos mennyiséggel szállíttatott ki, mindenki előtt meggyőződéssé kell válnia a törekvésnek, hogy minden áldozattal keresni kell a lehetőségét annak, hogy új teleprészeink csak frontfejtésekkel legyenek megtámadva. A vízkérdésnél rámutatunk még a frontfejtések hátrányára a vízkérdés szempontjából, de törekvésünktől még e nehézségnek sem szabad eltérítenie, keresnünk és megtalálnunk kell a módját annak, hogy e nehézségeket is elháríthassuk utunkból. Reimann-akna életének további részét is leírandó, a 37. sz. térkép szerint a „H“-mező után feltártuk az „S“-mezőt, azt a Schallerhofi keresztvágat útján összekötöttük Reimann-aknánkkal, majd az „F“-mező víztelenítése után a —40 m színt feletti részt, a vizbetörés pontja felett is teljesen kifejtvén, a —60 m szintre tértünk át. Az altárónak a Teréz-aknai mező felé való hajtása közben harántoltuk az oligocén telepet is, melyet szintén művelés alá vettünk, s feltárása közben Reimann-akna alapközléjének szintjéig értünk le, melyet a keleti fővetőnél
