Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése (1932)
I. rész. Általános ismertetés
56 Említettem, hog}7 az elgondolás szerint a szivattyúkamra két vasajtaja állandóan csukva tartandó, s a nyomóakna szolgált volna szükség esetén bejárásra. A gyakorlatban ott látjuk a hibát, hogy a műakna 2 m átmérővel készülvén, a kábelek, nyomócsövek és létra berakása után az alig járható. Komoly esetben, tehát ha az akna tényleg víz alá került volna, szivattyúkezelőknek csak sovány embereket lehetett volna alkalmazni, kik a nyomóaknán átférnek. Hasonló berendezésnek tehát csak úgy lehet gyakorlati értéke, ha az akna olyan méretekkel bir, hogy a bejárás kényelmes s lehetőleg gépi erővel rendezendő be, mely esetben a szivattyúkamra vasajtaját kinyitni tényleg csak a legritkább esetben kell. ad 4. A tervezetből olvassuk, hogy a fúrólyukak szerint számított csapást felvéve, az alapfolyosót 350 m hosszban falazni javasoltam, a lejtaknát pedig az altáróról mélyíteni úgy, hogy a szivattyúkamra teljes felszerelése után legyen csak az akna a lejtakna felől készülő alapköziéhez kapcsolva, vagyis addig, míg a szivattyúkamra üzemképes állapotba kerül, minél kisebb területet bolygassunk meg. Miután a széntelep csapása csaknem derékszögben találtatott éppen az aknán áthaladó vető miatt, a bányabeli elrendezés ennek megfelelően módosult, de az alapgondolatot betartottuk, a lejtős aknát lemélyítettük s a szivattyú- telep üzemképes felszerelése után lyukasztottuk az aknarakodóhoz. Az alapfolyosót, a zsompvágatokat falaztuk. ad 5. A Reimann-akna fejtési tervezetében eltérni kívántam az eddig általánosan használt szintes fejtési rendszertől, egyrészt a fekü s fedü alatt elkerülhetetlen ékalakú fejtési veszteség miatt, másrészt azért, hogy a telep tisztátalan rétegeinek minden fejtéssel való harántolása elkerültessék, de főleg a fejtéseknek jobb tömedékelhetése céljából. Ezért a telepet 35 m hosszú sávokra osztani terveztem, minden 70 m-ben a telep feküjében helyezve el a szállító siklót, melyet rázócsúszdával szerelünk fel és 3 m széles és magas fejtésekkel kívántam a telepet a fekütől a fedü felé lefejteni. A fúrások adatai szerint az aknapillér mellett 350 m hosszú, 140 m széles, 5 millió q szén- vagyont reprezentáló területet terveztem az első fejtési mezőnek kiképezni, mely napi 60 waggonos termeléssel 3 évre biztosította volna az akna termelését, mely idő alatt a következő pillér nyugodtan feltárható s előkészíthető. Sajnos, azonban a valóságban nem így sikerült. Az alapfolyosóról megtámadható pillér 140 m dőlés helyett csak 40 m dőléshosszig állott rendelkezésre, ott már vető zavarta meg a programmot s az 5 millió helyett rendelkezésünkre állott szénvagyon csak T4 millió lett ugyanazon munka és költséggel elkészített berendezkedés mellett, s így a legnagyobb sietséggel kellett folytatni a további feltárást, hogy e szénmező kifejtése után már új mező álljon rendelkezésre. A tervezett fejtés helyett az Auguszta-aknánál említett frontfejtési kísérletek után Reimann-aknában mindjárt frontfejtéseket telepítettünk, a feltörések rázócsúszdáját a falazott alapköziéig hosszabítottuk meg, s az eredmény minden várakozáson felül kielégítő volt. Az iszaptömedékeléshez választott anyag a Reimann-aknával 32 m vastagságban harántolt, laza homokkő volt, melyet az aknaudvar szintjében a hegyoldalból vízsugárral termeltünk. Beljebb hatolva azonban, a homokkőpadok szilárdabbak lettek, úgy, hogy az anyag törésére kellett magunkat elhatároznunk. Természetesen a végleges tömedékelésre az aknaudvar nem felelt meg s így a törőberendezést az időközben elkészített iszapoló aknához építettük be (36. sz. térkép). A törőmű forgó rostából, 60 m3/óra teljesítményű pofás törőbői és 2 bordás hengerpárból állott, melyekkel 40 mm szemnagyságot kívántunk biztosítani. A meredek hegyoldalon kibúvó pectanculusos homokköveket támadtuk meg, azonban a homokbányát kinyitva, a következő rétegsorozatot találtuk: 6 m lösz, 6 m homok, azután homokkő és márgapadok. Az anyagot vízsugárral
