Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése (1932)
I. rész. Általános ismertetés
50 tunk az Annavölgyről annakidején feltárt szénben lefejtett bányarészbe s miután a valóságban is igazolva látjuk feltevésünk s számításunk helyességét, hogy a szénvagyonnak legalább 30é/o-a rendelkezésünkre áll még, az alapfolyosót a fekü mészkőbe helyezzük át s 100 m-es szakaszokra osztva, hatolunk be a széntelepbe, a visszamaradt pillérek kifejthetése céljából. E munka megkönnyítésére a régi mezőbe több fúrólyukat szándékozunk lemélyíteni, s a talált üregeket löszanyaggal előzetesen kitöltjük, hogy a mező felnyitása után fenyegető tüzeket elkerüljük. (A pilisszentiváni Erzsébet-akna mostani víztelenítése után kíván segíteni magán Kuzén h. bányaigazgató azonos módon, s tőle vette át a rendkívül életrevaló gondolatot Roth Kálmán főfelügyelőnk.) Auguszta-akna első és második művelési területét Reimann-aknától el tudjuk még látni homokkal, az altáró felett levő művelésekhez azonban már homokszállításról külön kell gondoskodni, mely feladat egyik legsürgősebb teendőnket képezi. Auguszta-akna történetével tulajdonképen így végeztünk volna, azonban be kell még számolnunk a régebben az annavölgyi üzemhez beosztott alsó, Steinriegel-, valamint Ge/e-hegyi bányarész műveléséről. Steinriegel- és Gete-heggi bányarész. A 12. sz. térképpel kapcsolatban említettük, hogy a Vilmos-aknai alapfolyosóval ca. 1 km csapáshosszban sikerült feltárni a Steinriegel-bányamezőt, ahova — közelebb feküdvén az annavölgyi fő szállítóúthoz — áthelyeződött az annavölgyi termelés súlypontja is. A keskeny teknő meredek szárnyaival, mint láttuk, 3,500.000 q szénvagyont reprezentált, s eleinte a két telepnek kedvező vastagsága miatt igen előnyösen volt iejthető, később azonban a csaknem függőleges település és a 8—10 m vastagság mellett már csak akkor foghattunk annak fejtéséhez, mikor az Auguszta-aknai iszaptömedékelés bevezetése után arra itt is berendezkedtünk. A széntelepülés két szárnya a külszíntől alig 20 m mélyen feküdt, s így természetesen a műveléseket azonnal követték a külszín repedései, melyeken át az őszi esőzéskor vagy a tavaszi hóolvadáskor oly tömegekben zúdult a csapadékvíz a bánya folyosóiba, hogy azokkal megküzdeni nem lehetett, s így a bányamezőt 1916. év tavaszán egy ilyen vízbeáramlás után, mely az alapfolyosót csaknem sziniiltig beiszapolta, felhagytuk. Az alsó bányarészről szintén 1907-ig emlékeztünk meg, melynek művelései napról-napra nagyobb és nag)robb nehézséget jelentettek. Mint a 33. sz. térkép mutatja, a mezőnek megközelítése a lefejtett Leontina-telepben meghagyott tűzveszélyes alapfolyosóról két (I. és II.) ereszkén át volt lehetséges. Egyik a szállítást szolgálta, másik a be- és kijárást. A két ereszke közé helyezett légajtók biztosították azt, hogy a friss levegő az első ereszkén lehatoljon, a másikon a bányamező szellőztetése után visszaáramoljon, majd a régi művelések között nyitva alig tartható alapközién és a régi siklón át juthasson a ventillátorral felszerelt léggurító alá. Hogy e keserves légvezetés mit jelentett, senki előtt nem szorul bizonyításra, aki abban a bányarészben csak egyszer is megfordult. Természetes volt tehát a törekvés e bányamező légvezetésének javítására, s ezért a Vilmos-aknai alapköziét a Gete-hegy felé hosszabbították meg, hol az oligocén telep harántolása előtt gurítóval kapcsolták az alsó bányarészhez (Farda-gurító). Ez azonban nem segített, mert az oligocén telep feküjét képező futóhomok a gurítón lefolyva, annak száját minduntalan beiszapolta s a légvezetést elzárta. Az alapfolyosót tovább folytatva, az oligocén telep harántolása után (33. sz. térkép) újból összekapcsoltuk az alsó bányarésszel, míg az alapfolyosóval az eocén telepet tártuk fel. Az 1914 évi, már leírt tűzeset és robbanás után végre az alsó bányarészt teljesen fel kellett hagynunk, s az új Gete-hegyi léggurító elkészítése után annak termelését ez új bányarészből pótoltuk. A telep vastagsága miatt itt is iszaptömedékelésre rendezkedtünk be. A miklósberki
