Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése (1932)
III. rész. Bányászatunk jövője
190 Előbbiekben ismertetni kívántam mindazokat a feltételeket, melyekhez Dr. Pistorius és Dr. Ebeling 1920. évben bányászatunk lendületét fűzték és igazolni kívántam, hogy a feltételeknek megfeleltünk. Vázoltam az állapotot, melyben szakértők egyes aknáinkat találták, leírtam javaslataikat az egj^es aknák kifejlesztésére vonatkozólag, majd 1921. év elején szakértők jelentésére adott részletes válaszomból ismertettem az egyes kérdésekkel összefüggően akkori felfogásunkat, s ugyanakkor összeállított 10 éves programmunkat. Folytatólag beszámoltam az egyes aknák leírásánál e 10 éves programúi végrehajtásáról és az idők folyamán bekövetkezett változásokról. Összefoglalás. Mikor most az egész kérdést összefoglalva kívánom bemutatni, meg kell ismételnem, bogy szakértők munkájában az iszaptömedékelés megoldásának sürgős szükségességén kívül egy másik óhajtás is végighúzódik, mellyel termelési költségeink leszorítása érdekében minden aknánk üzemét csak egy műszakban kívánják telepíteni a kiszolgáló személyzetben elérendő nagy megtakarítás miatt. E törekvés bizonyosan indokolt szakértők carbonszén bányászatában, hol az összes folyosók, siklók, fejtések semmiféle külön fenntartást nem igényelnek, ha minden 8 órás üzem után 16 óráig pihennek. Nálunk azonban, mint már említettem, a törekvés éppen az ellenkező kell legyen. Szállító, légvezető folyosóink, siklóink oly nagy és állandó fenntartást igényelnek, hogy ezeknek élettartamát minden erőnkkel rövidíteni kell, de maguk a fejtések is külön fenntartást, biztosítást igényelnek, ha 2—3 műszakon át telepítés nélkül maradnak. Ezek után tehát helyes törekvésünk az lenne, ha egy-egy aknatelep feltárt szén vagyonát a lehető legnagyobb erővel támadjuk meg, s fejtjük le, ezzel fenntartást igénylő vágataink, siklóink élettartamát a lehetőségig megrövidítve. Ezt a célt úgy véltem megközelíthetni, hogy egy aknában annyi fejtést készítünk elő, hogy ez akna 2 műszakos telepítéssel az egész kerület termelését biztosítja mondjuk egy évig, ezalatt a másik, majd harmadik akna készíti elő lefejtendő szénpilléreit, hogy ugyanilyen intenzitással vegye át a következő esztendő alatt a termelést. Azt hiszem, a kiszolgáló személyzetnek kihasználása ideális lenne, a fenntartás lényegesen redukáltatnék, azonban ismét csak utunkba áll a minden elgondolásunkba tolakodó vízkérdésünk. Lehet-e, szabad-e a takarékosságot túlhajtva, kiszolgáltatnunk magunkat az eshetőségnek, hogy egy váratlan vízbetörés megbénítsa egész termelésünket, ha az éppen előkészítés stádiumában lévő aknatelep nem képes a termelést azonnal átvenni s pótolni? Itt is tehát valamely középútat kell kitapogatnunk, mely mindkét szempontból megnyugtató eredményt fog biztosítani. Említettem volt, hogy Reimann-akna telepítése és megépítése után elmaradt lendületnek egyik oka volt az a hibánk, hogy az egész kerület üzemeit összefogó hosszabb — mondjuk — 10 éves programmot mi azelőtt soha sem dolgoztunk ki. Lehetséges, hogy ennek oka a bizonytalanságban rejlett, talán hivalkodásnak tetszett volna évekre előre terveket készíteni, mikor semmivel sem tudtuk a holnap bizonytalanságát enyhíteni! Valószínű, hogy minden feltárási programra annyira bizonytalan volt a vízveszély miatt eszköz- lendő változtatásokért, hogy egyszerűen resteltiik papírra tenni, s így írott bizonyítékot nyújtani arról, hogy egészen mást akartunk, mint amit vis major folytán létesítettünk. Természetes azonban, hogy e programmok nem készülvén előre, az ehhez szükséges műszaki személyzet nevelése és beállítása is elmaradt, ha tehát egy új aknatelep létesült, a vezető teljesen el lett vonva a többi üzem felügyeletétől, eltolódások következtek be, melyek végeredményben a termelésben éreztették káros hatásukat.
