Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése (1932)
III. rész. Bányászatunk jövője
175 Szakértők az elérendő évi termelés mennyiségét egész természetesen a szénvagyonból számították ki, vagyis a feltárt és megfúrt szénvagyont 25 évre elosztva, évi 6 millió q-ban állapították azt meg és e termelés eléréséhez aknánkint részletezték a fontosabb teendőket, leszögezvén, hogy a Reimann- altáró létesítése eléggé nem is érzékelhető szerencsés megoldása az egész kerület bányászatának és így azt energikusan kell minden bányamezőbe kiépíteni, erősebb sínekkel felszerelni és a sűrített levegőjű mozdonyszállítás helyett villamos szállításra berendezni. Ez altáró képezi az egész kerület gerincét, teszi lehetővé a termelés koncentrálását, a munkásság beszállítását, a légvezetés helyes elosztását, az iszaptömedékelés és komprimált levegő csőhálózatának elhelyezését a vízemelés költségeiben való megbecsülhetetlen megtakarítás mellett. E megállapítások után egyenkint veszik tárgyalás alá azokat a faktorokat, melyek elsősorban a termelés egyéni fokozásához szükségesek, megállapítván, hogy a munkahelyek tanulmányozása, a szén jöveszthetőségének vizsgálása után teljesítményünket 50°/o-kal kell fokozni, ha az azt gátló nehézségeket megszüntetjük. így elsősorban szakértők a fizetés akkori módját kárhoztatják és a teljesítménynövelés legfőbb akadályának tartják. A háború alatt ugyanis az élelmiszerek nehéz beszerzése miatt a javadalmazás egy részét központosán beszerzett élelmiszerekkel fizettük, biztosítandó azt, hogy az élelmiszerárak folytonos hullámzása ne kényszerítsen a munkabérek állandó változtatására. Természetes azonban, hogy az élelmiszerek kedvezményes árában adott e javadalmazáshoz a szorgalmas munkás éppen annyira jutott csak, mint a hanyag ember, s e körülmény rendkívül bénítólag hatott a munkakedvre. Az élelemtári kedvezmények revízióját már 1919. év végén javasoltuk, de az akkor kezdődő inflációs idő lehetetlenné tette azok megszüntetését és csak 1923. év végén tudtunk e rendkívül hátrányos fizetési módtól szabadulni. Nagy súlyt helyeztek szakértők a teljesítmény növelésénél a prámium- rendszer bevezetésére is, azonban tekintettel éppen a forradalmak által leromlott teljesítményre, csak fokozatosan volt mód a prámium-rendszer kialakítására, hogy a forradalom folytán teljesen leromlott teljesítmény javulásának dotálásával a másik végletbe ne essünk. A felügyelet megjavítását is rendkívül fontosnak tartották szakértők, melynek hatása különösen a csillék tisztántartásával és jobb megrakásával függ össze. De mivel a leromlott munkafegyelem lévén a legnagyobb oka a teljesítmény csökkenésének, a felvigyázóknak és a mérnököknek az elért többszállításért tantiemet kívánnak biztosítani, melyeket a bányaigazgató hónapról- hónapra állapítson meg és így lendületet hozzon az emberek helyes beosztásával és kihasználásával. Általában a teljesítmény fokozása egyes speciális feladatoknak helyes megoldásával jár, mely célra fiatal mérnököket kellene alkalmazni, akik beosztásukban tudományos alapon a megállapított rendszer szerint végeznék el azt a munkát, mely az üzemvezetés egyéb gondjaitól függetlenítve volna. A teljesítmény fokozását továbbá kényszerhatású munkamódokkal vélik szakértők biztosítani, arra gondolva, hogy a munkahelyeket csak egy harmadban telepítve előzetesen egy külön csapattal fúratnák meg, s az eddig elért 08 m kihajtás helyett V2—15 m előhaladásra kényszerítenék a csapatot. Bármennyire plauzibilis e megoldás, annak keresztülvitelét lehetetlenné tette, hogy a bányáinkban uralkodó nagy nyomás miatt egy műszakban dolgozni lehetetlen volt, ha pedig, mint megkíséreltük, a műszakokat toltuk el, úgy, hogy nappal is, éjjel is 6h-tól 2h-ig tartó műszak előtt 4 óra álljon rendelkezésre az előfúrással dolgozó külön csapat munkájára, rendkívül nehézségeket találtunk szociális szempontból. Az éjjel 2h-kor hazamenő munkás ugyanis családját felzavarta, a munka után étkezni éjjel nem tudott és így e lehetőségtől a munkásság kérésére el kellett térnünk.
