Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése (1932)
II. rész. Vízkérdés
172 csodarabbal beszorítottuk a mészkőbe. A két fúrólyukon át a cementálást megkezdtük, azonban a cement és homok nagy része az I. sz. akna felé áramló vízzel az Erzsébet I. aknába jutott. Hogy e cementáramlást megakadályozzuk, az Erzsébet III. sz. aknából 90 m-t mészkőkaviccsal töltöttünk ki, szűrőrétegnek szánva, melyen a cementes homok nem fog áthatolni tudni. Számításunk azonban igy sem vált be: a kavicsszűrő dacára is átvándorolt a cement egy része úgy, hogy kénytelenek voltunk az I. sz. aknát a sashegyi rakodó szintje alatt vasbeton dugóval elzárni. A dugó tökéletesen zárta az akna szelvényét és végre nyugodtan megindulhatott a két fúrólyukon át a cementálás. Különösen a 475. sz. fúrólyuk 45 cm vákuummal pompásan nyelte az iszapszivattyú által odanyomott 2 m3 zagyot. Teljes megnyugvással néztünk e munka sikeres elvégzése elé, amikor minden előjel nélkül egyik pillanattól a másikig a fúrólyuk befogadó képessége megszűnt. Világos volt tehát, hogy olyan átmeneti dugulás történhetett a vizetvezető karsztpatakban, melynek legyőzésére nagyobb ellennyomásra lett volna pillanatnyilag szükségünk, mit a szivattyúk kifejteni nem tudtak. Minden további sósavazás és nyomatás, öblítés eredménytelen maradt. A fúrólyukat tovább mélyítettük a mészkőbe, ahol újabb repedést kaptunk, amelyből az öblítővíz cementes homokanyagot hozott ki. A két fúrólyukon át összesen 2508 m® homokot és 2159 q cementet adtunk be, mely mennyiségből természetesen nem tudhatjuk, mennyi jutott a triaszbar- langba; ha azonban feltételezzük, hogy az egész bányaüreg kitöltődött ez anyaggal, akkor 1133 m3 betonanyag jutott a triaszmészkő üregébe. A cementálás befejezése után megkezdtük Erzsébet III. akna víztelenítését, a belerakott kavicsot kitakarítottuk és a régi 5'2 m® vízbetörés helyett 025 m3 vizet találtunk. Abban a reményben, hogy e mennyiséggel sikerülni fog legalább addig távoltartani a vizet, amig az Erzsébet II. aknával való lyukasztás bekövetkezik, a régi rakodó felett 3 m-rel új rakodó készítéséhez fogtunk, miközben 1931. dec. 22.-én a vízhozzáfolyás 45 m3-re emelkedett. Látjuk tehát, hogy a beadott cementes anyag mennyisége elégtelen volt a hatalmas 30 atm. víznyomás leküzdésére, az akna újból megtelt vízzel és további cementálásra vár, mely eshetőségre számítva, a 475. sz. fúrólyuk béléscsövét érintetlenül hagytuk, de ezenkívül az akna mellett 6 ni-re újabb fúrólyukat mélyítettünk le. A cementáláshoz szükséges nyomást biztosítani csak szivattyúkkal látjuk lehetségesnek és ezért Habermann Artúr bochumi cégtől 2 drb 6 atm. nyomással dolgozó homokszállító szivattyút rendeltünk, melyeknek megérkezéséig a munka szünetel. 4. Szállító folyosóknak a fekü mészkőben való készítése. Az egész cementálás, illetőleg a vízkérdés elintézésének befejezése az volna, ha összes feltáró- és szállító-vágatainkat mindjárt a karszttalanitott fekümészkőbe helyezhetnék el, aminek jelentősége egész kerületünk bányászatát átformáló, rendkívül nagy fontossággal bírna. Eddig, mint geológusaink említett munkájukban is helyesen mutatnak rá, a vízbetörés ellen való védekezés abban merült ki, hogy mindenáron igyekeztünk a vetőket kerülni és tartózkodtunk attól, hogy a telep feküjét érintsük. Pislorins és Ebeling szakvéleményükben direkt érthetetlennek találják eljárásunkat, hogy Auguszta-, Reimann- aknai főtelepünk fekü részét, az első édesvízi mészkő alatt lévő 12—25 m vastag szép és jóminőségű szenet veszni hagytuk és nem mertük kifejteni. Azonban könnyen indokolható e teleprésznek érintetlenül hagyása azzal, hogy azt éveken át soha sem volt szabad bolygatnunk, annak érintetlenül hagyása, úgyszólván mint egyedüli védekezési mód, annakidején szigorú szabály volt. Ma már fejtjük mindenütt e fekütelepet, sőt Tömedék-aknánkban a főtelep alatt 9 m-rel fekvő fekütelepet is fejtettük, de éppen annak igazolására, hogy óvatosságunk nem volt indokolatlan, szolgál a 106. sz. ábra, mely e Tömedék-aknai fekütelepben 60 cm-rel a főte alatt beágyazott cementes homo
