Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése (1932)
II. rész. Vízkérdés
163 A beiszapolt 1 m8 anyagra az eddigi költségekkel 18 pengő esik, e költséget 3—4 pengővel reméljük csökkenthetni, ha a hiába lefúrt lyukak számát apaszthatjuk, aminek súlya különösen akkor fog még nagyobb erővel kidomborodni, ha a mind nagyobb és nagyobb mélységek felé haladó bányászatunk a szükséges fúrólyukak mélységét 400—500 méterre emeli. Az árkos vetődéseknek a karsztpatakokkal való összefüggését Dr. Vitális István tanárunknak előadtuk, ki annak jelentőségét felismerve, a legnagyobb figyelemmel kisérte fúrásaink eredményét és feltevésünket magáévá tette. A jelenség egyébként nem új, hiszen a karsztvidéken lépten-nyomon találkozunk ilyen földalatti vízjáratok beomlásából keletkezett dolinákkal, de mint láttuk, a Ferenc-aknában egy ilyen barlang összemenése csaknem szemünk láttára történt, amikor a bányát megrázva, ácsolatait összetörte és mészkődarabok nyomultak folyosóinkba. Egy másik gondolat, mely a karsztpatakok felkeresésében segítségünkre lehet, báró Rohr Rezső bányafelügyelőnktől származik. Említettem már, hogy Rozlozsnik, Dr. Schréter és Dr. telegdi Roth geológusaink mindenütt, ahol módjukban volt, mérték a karsztvizek hőmérsékletét. Eddig ennek szükségét nem érzékeltem, s általában csak azt tudtuk, hogy triaszmészkövünk vize 17—18° C. körül van. Báró Rohr felügyelőnk megfigyelése volt, hogy kőzeteink bányáinkban általában hidegebbek, mint bármely más bányában, ahol járt, s miután a kőzet lehűlését joggal a széntelepünk alatt keringő karsztvíznek tulajdonítottuk, közel fekszik annak lehetősége, hogy a kőzetek hőmérsékletét állandóan mérve, már elővájásainkban olyan pontokhoz érkezünk, ahol a hőmérséklet kevesebb lesz a normálisnál azért, mert e pont alatt, vagy közelében folyik épen egy patak, mely közvetlen környékét jobban hűti le. Eléggé nem érzékelhető érték e megfigyeléseknek eredménye. A víz hőmérsékletéből következtetést vonhatunk arra is, vájjon az közeli csapadékunkból, vagy távolabbi vidékről ered. De nemcsak bányáinkban mért hőmérsékletünk lesz útmutatója vízjáratainknak, hanem már a mélyfúrásainkban mért hőmérsékletek is rendkívül értékes felvilágosításokat adhatnak. Legutóbbi Kecske-hegyi mélyfúrásunk 550 m mélyen 28° hőmérsékletet kellene adjon, e helyett 26°-ot mértünk, s ha a kőzet hőmérséke a fekühöz közeledve apad, vagy a triaszmészkőbe érve mutat feltűnő eltérést, következtethetünk a triász patakok jelenlétére olyan területeken is, hol bányászati munkát e mélyfúrásokon kívül még nem végeztünk. Természetesen sok adatra van szükség, hogy következtetéseinket hasznosíthassuk. Elsősorban magát a geotermikus gradienst kell vidékünkön megállapítani, mit mélyítés alatt lévő VI. aknánkban fogunk pontosan eszközölni, hogy azután számításainknál felhasználhassuk, de mindenesetre nagy fantáziát látok az elgondolásban, mert az árkos vetődések és a hőmérsékletek együttes megfigyeléséből közelebb jutunk ahhoz, hogy már előre megrajzolhassuk a főirányokat, hol e vészthozó karsztpatakok a mélységben meghúzódnak, s lesben állanak. Bár a később következő kimutatásban részletezzük az egyes bányamezők víztelenítését szolgáló fúrólyukak adatait a beiszapolt homok- és cementmennyiségekkel együtt, mégis érdekesnek tartom példaképpen egy mezőnek vízvédelmi munkáját ismertetni, bemutatni óhajtván ezzel azt az állandó tevékenységet, amelyet e munka megkíván, és rámutatva arra a körülményre, hogy a 8—10 bányamezőből álló bányászatunk e vízvédelmi munkája milyen folytonos éberséget igényel, mert a legkisebb részleteknek állandó megfigyelésével és jegyzésével alakulhat csak ki ez egész kérdéskomplexum olyan rendszerré, mely a legalacsonyabb költségeken a leggyorsabban biztosítja részünkre az eredményt. Reimann-akna „H“-mezeje, melyet a III. lejtakna kapcsolt össze az altá- róval, és amelynek külön légaknája biztosítja a szellőztetést, lefejtetvén, a telepet a mélység felé tártuk fel, melynek legmélyebb alapfolyosója a —60 m 11*
