Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése (1932)
II. rész. Vízkérdés
147 nívója leszállott, ellenben a kettő között fekvő V. sikló forrása egyáltalában nem mutatott apadást. Ugyancsak ezt bizonyítja a III. ereszkéből induló különféle fejtési emeletek ismételt vízbetörése is, melyeknél pl. a 4. emelet vize nem apadt le akkor, mikor 50 m távolságban a 6. emelet jelentékenyebb vizét is emelték. Amikor a tokodi ikerakna vízmentesítésével kezdtem foglalkozni 1917. évben, említették az öreg munkások, hogy a Kör-akna vízbetörésekor az altáró nagy üregében eltűnt a víz. Miután az altáró 1897-ben készülhetett el, nem lehetetlen az akkor figyelemre nem méltatott esemény, annál inkább, mert mint később látni fogjuk, Auguszta-akna vízbetörésekor is leszállott az altáró mészüregének vízszíntje. Rozlozsnik-Schréter-Rotlx rendkívül körültekintő összeállítását különösen értékessé teszi az a körülmény, hogy ahol csak mód volt reá, a vízbetörések hőmérsékét is megmérték, sőt a víz összetételét is igyekeztek megvizsgáltatni. Sajnos, nem érzékeltem eddig a víz hőmérsékletéből vonható következtetések fontosságát, s így azzal nem is igen törődtem, most azonban amennyire lehetséges, pótolni igyekszem a mulasztást. Az általános vízrajzi viszonyokról beszámolva, geológusaink a vidéknek vízben való szegénységét nem kizáróan a triaszmészkőnek tulajdonítják, hanem annak okát a felszínt túlnyomórészt elborító futóhomok és lösztakaróban látják, mely a csapadékvizet könnyen átereszti, hogy azután mint talajvíz mozogjon a Duna felé. Igazolva látják geológusaink ez állításukat azzal, hogy az eocén fedőrétegek vízáthatlanok lévén, e csapadékvízből roppant keveset engednek át a széntelepek fekvőjébe, mint azt a triaszvizet meg nem csapolt eocén bányászatnak igen kevés vízemelése a Reimann-altáróval harántolt rétegek vízszegénysége igazolja. Bár tényként állapítható meg, hogy eocén bányáink a triaszvíz nélkül csaknem szárazak, hogy az eocén fedőrétegek vizet át nem bocsátók, mégsem merném állítani, hogy a futóhomokban s a lösz alatt keringő csapadékvíz nem kerül csaknem teljesen a fekü triaszmészkő repedéseibe. Ugyanis ma már kiterjedt oligocén bányászatunk igazolja azt, hogy az annak feküjében lévő homok is át van itatva vízzel. Csaknem folyós homoknak nevezhető, melynek vize nem jelenik meg sehol a külszínen, de nem folyhat át közvetlenül a külszínt takaró futóhomok vagy lösztakaró alatt lévő homokba sem, hiszen onnan származik, hanem a külszíni homok vagy lösz alján áramló vízzel együtt egy-egy vetőt érve — mely a triaszmészkövet a külszínig vagy ahhoz közel hozza — a vető mentén eltűnik a triaszmészkő hasadékaiban, ahova direkt vacuummal szívja be a mészkőben a víznivó alatt keringő víz. Mikor 1927-ben Auguszta-akna után annavölgyi bán}ránk is megtelt vízzel, megkíséreltük az altáróból mélyített annavölgyi lejtaknában a vizet 5 m3 szivattyúval tartani. A szivattyúzott vizet a Reimann-altáróba engedtük, hol csorgánk a mészkőben kihajtott szakaszban nem volt, s anélkül, hogy valamely repedést észleltünk volna, vagy valamely barlangot találtunk volna a talpban, az 5 m8 víz alig 200 — 300 m hosszú út után teljesen eltűnt. Az altárónak Reimann-aknától Auguszta-lejtaknáig való hosszabbításakor, Auguszta-lejtakna gépterénél harántoltuk Auguszta-akna mélyszíntjét a Rei- mann-aknai iszapoló akna mellett lévő magas mezőtől elválasztó vetővonalat, s abból 300—400 liter vizet kaptunk, mely felülről csurgóit a vetőnek szemmel nem látható hasadékaiból, s amely víz nem a vető felnyitásakor kezdett folyni, hanem már hosszú évezredeken keresztül hatolt e vető mentén lefelé, levezetve az Auguszta-kolónia területének csapadékvizéből azt a részt, mely a lösz alatt lévő homokban iparkodott e meglehetős nagy kiterjedésű vízgyűjtő medencéből a völgy mélyebb pontja felé. A géptér és ez altáró- szakasz átfalazása a vető okozta nagy nyomás miatt először nem sikerült, a falazat összemorzsolódott, s csak 1 50 m vastag téglafallal sikerült, másodszor 10*
